A november 23-i választások eredményeként 66 helyet szerzett a 152 tagú parlamentben a néhai Franjo Tudjman elnök pártja, a Horvát Demokratikus Unió (HDZ). Az elmúlt négy év ellenzéki létében Sanader által irányított párt még a választások előtt koalíciós egyezményt kötött a kis Demokratikus Centrum párttal, és megnyerte a Parasztpárt, a nyugdíjasok és a nemzeti kisebbségek pártjainak támogatását, így összesen 90 szavazatra számíthat a törvényhozásban. A kormány azonban kisebbségiként fog működni: 14 tagja közül 12 a HDZ-t képviseli, az igazságügy-miniszter kerül ki a Demokratikus Centrum soraiból, míg az oktatásügyi miniszter független politikusnak számít.
A parlament elsöprő többséggel, 114 szavazattal 13 ellenében választotta meg saját elnökéül Vladimir Sekset, a HDZ egyik veterán tagját, aki szintén hitet tett a mellett, hogy Horvátországnak minél közelebb kell kerülnie az EU-hoz. Ennek céljait fogja szolgálni - mondta - az új munkaügyi törvény, az adókkal és a pénzügyi felügyelettel foglalkozó jogszabályok elfogadása.
A most 50 éves Sanader irányítása alatt általános megítélés szerint gyökeresen megváltozott az egykor tekintélyelvű és harsogóan nacionalista HDZ is. A valamikor filozófia szakos, utóbb romanisztikából doktoráló Sanader kezdetben távol tartotta magát a HDZ hierarchiájától, így a korrupciós botrányokba sem keveredett bele; 2000 januárjában vette át a párt vezetését, megszabadult a legpenetránsabb keményvonalasoktól, igyekezett a pártot megtisztítani az autokrata bélyegtől, habár ő maga nyilvánosan sohasem szakított Tudjman örökségével. Állítása szerint a párt megvált nacionalista gyökereitől, és felkészült arra, hogy az országot Bulgáriával és Romániával egyidejűleg bevezesse az Európai Unióba.
Az EU illetékesei a hónap elején még arra figyelmeztették Sanadert, hogy komolyan kell vennie az ország nemzetközi elkötelezettségeit, különben nehéz lesz elérni a csatlakozási célt. Az egyik ilyen elkötelezettség az együttműködés a volt jugoszláviai háborús bűnöket kivizsgáló hágai nemzetközi törvényszékkel, a másik a szerb háborús menekültek visszafogadása, és a visszatérésükkel kapcsolatos jogügyi reform végrehajtása. Sanader mindkettőt vállalta; a szerb menekültek tulajdonjogának helyreállítását 2004-re ígérte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.