BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már banki alkalmazottak is gyanúsítottak a pénzmosásban

A kisszámú "nagykereskedő" pénzváltók közé tartoznak azok a szír állampolgárok, akiket jogosulatlan pénzügyi szolgáltatással és pénzmosással gyanúsít a rendőrség. Az ügy az egész pénzváltói piacot felkavarhatja, hiszen szakértők szerint a többség élt a most letartóztatott vállalkozók módszereivel. Az ügyben már banki alkalmazottakat is gyanúsít a rendőrség.

A Nemzetbiztonsági Hivatal több mint fél éve tartó megfigyelése ellenére kaphatott az idén májusban saját neve alatt futó vállalkozása részére pénzváltási engedélyt a PSZÁF-tól Ghassan T., aki - testvérével, Bassam T.-vel együtt - az első számú gyanúsított a múlt héten kirobbant, pénzváltáshoz kapcsolódó pénzmosási ügyben. Szakértők szerint szinte kizártnak tűnik, hogy a vizsgálatba bevont cégek a kiszivárogtatott információknak megfelelően 50-60 milliárd forintnyi pénzmosásban lehetnek érintettek. A vállalkozások közül papíron egyébként csak az Intermoney Kft.-ben érdekeltek a szírek, a többi cég magyar személyek nevén futott - azt, hogy ők részben strómanként szerepelnek az ügyben, alátámaszthatja, hogy egyes cégek székhelye egyezik. (A két szír állampolgáré volt ugyanakkor az ügyben közvetlenül egyelőre nem szereplő Sham-Orient Kft., mely 2001 őszén visszaadta pénzváltási engedélyét.)

Az MNB-nél nem tudtak lapunknak hivatalos adatokkal szolgálni a magyar pénzváltó piac forgalmáról, pénzpiaci szakértők szerint azonban tavaly összességében mintegy 640 milliárd forint fordult meg e szektorban, 340 milliárd a vételi, 260 milliárd forint az eladási oldalon. A néhány száz, pénzváltásra engedélyt kapott cég között - a részben egymást átfedő tulajdonosi körökre is tekintettel - mintegy 4-7 olyan csoport lehet, mely több tíz milliárdos volumennel bír, ők a pénzváltási piac úgynevezett nagykereskedői: tevékenységük részben a kisebb cégek és a kereskedelmi bankok közötti közvetítésre irányul. Ha egyvalaki váltja be tíz kisebb cég öszszesen 100 ezer dollárját, kedvezőbb árfolyamon kapja a forintot, mint ha a tíz cég külön-külön tízezer dollárt próbálna átváltani. A gyanúsítottak forgalmának egy részét is ez a közvetítői tevékenység biztosította.

A lapunk által megkérdezett szakértők szerint az egyébként legális, engedéllyel dolgozó cégek jelentős része egészíti ki tevékenységét a pénzváltásról szóló kormányrendelet előírásainak megszegésével. Váltani ugyanis kizárólag az e célra megfelelően kialakított helyiségben lehetne. Információink szerint azonban a pénzváltó piacon komoly forgalmat generálhatnak az idegenforgalomból valutás bevételre szert tett, jellemzően határ menti vállalkozások, valamint Budapesten az egyes (döntően kínai) piacokon áruló kereskedők. Az előbbi csoportnak jelentős valutabevétele van, amit forintra váltana, míg a másik csoport az eladott áruért kapott forintját szeretné dollárban vagy euróban látni. A tranzakció lebonyolításához több pénzváltó "helybe megy" a már ismert és bejáratott kapcsolataihoz, ami viszont szabályellenes.

Ugyanakkor jogi szakértők szerint kérdéses, hogy önmagában a pénzváltásra vonatkozó szabályok megszegése bűncselekmény-e: az biztos, hogy a szabálytalankodó vállalkozás engedélyét vissza lehet vonni (információink szerint a PSZÁF-nál már folyamatban is van az Intermoney Kft. engedélyének visszavonása), azonban a büntető törvénykönyv szerint a jogosulatlan pénzügyi szolgáltatást az követi el, akinek arra engedélye nincs. Részben erre alapulhat a gyanúsított, legális vállalkozásokat irányító pénzváltók védekezése is. Ha ugyanis nem történt jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás, nem történhetett pénzmosás sem, hiszen nincs alapbűncselekmény, melyből illegális tőke származna. A bizonyítás azonban számtalan további kérdést felvet, egyebek között, hogy személy szerint ki bonyolította le a feketeváltásokat, illetve hogy a pénz hogyan, milyen módon bizonylatolva került be a legális forgalomba. Valószínűsíthető ugyanakkor, hogy a pénzmosásban érintett összeg döntően nem a hétköznapi értelemben vett módon származik bűncselekményből, azaz nem például kábítószerüzletből befolyt pénzek kifehérítéséről van szó, hanem működő vállalkozások pénzének szabálytalan átváltásáról.

Szerdán gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a K&H bank két alkalmazottját, a pénzintézet ügynökeként végezte ugyanis tevékenységét az Intermoney Kft. Információink szerint a banki dolgozókkal szemben azonban nem a pénzmosás bejelentésének elmulasztása, hanem vesztegetés miatt vizsgálódnak a nyomozók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.