A kedvező növekedési adatok és a bejelentett kormányzati intézkedések ellenére továbbra is megfigyelhető némi bizonytalanság a pénzpiacokon. Ennek alapvetően az az oka, hogy azok a gazdasági tényezők, melyek a zűrzavaros piaci helyzethez hozzájárultak, még mindig fennállnak. Igaz ugyan, hogy októberben "összeért" az áruexport- és importdinamika, de a folyó fizetési mérleg hiánya tovább növekedett. A korábbinál biztatóbb kilátásokról lehet beszámolni a költségvetés alakulásában is, jelentősebb derűlátásra okot adó adatok azonban itt sem láthatók. Mindkét esetben a jövő év első hónapjai lehetnek kiemelt jelentőségűek, amikor statisztikai szempontból zárul a 2003-as év, s kiderül, milyen lesz az új esztendő nyitánya. A fizetési mérleg helyzete nem csupán a kockázati megítélés szempontjából fontos: a gazdaság finanszírozási igényének azért is csökkennie kell, mert a külföld könnyen találhatja úgy (erre példák az elmúlt hetek viharos fejleményei is), hogy portfóliójában túl nagy súlya van hazánknak. Ez elsősorban az államháztartási pozícióra vonatkoztatva fontos. Ráadásul óvatosságra int a novemberi inflációs meglepetés is: úgy tűnik, az élelmiszerek körében nagyobb ársokk szemtanúi lehetünk, de más területeken is a várakozásoknál nagyobb drágulás tapasztalható.
Feltehető, hogy ha nem erodálódik az elmúlt egy évben ilyen mértékben a gazdaságpolitika hitelessége, a növekedési és egyensúlyi trendfordulók első jelei
is látványosabb eredményeket okozhattak volna a pénzpiacon, így azonban nagyobb a szereplők elővigyázatossága. Rossz üzenetnek számít, hogy a Pénzügyminisztérium az eredeti 4,5 százalékról - többszörös korrekciót követően - tegnapra már 5,2-re emelte a GDP-arányos hiányra vonatkozó várakozását, ami így lassan eléri a korábban túlzottan pesszimistának titulált elemzői előrejelzéseket - mondja Forián Szabó Gergely, a CA IB Alapkezelő szakértője, aki szerint az idei hiány a 2004-ben esedékes zárszámadásig még tovább hízhat.
A következő év esetleges
kötvénypiaci bizonytalanságait azonban jelentősen mérsékelheti, hogy a tervek szerint az ideihez képest harmadára zsugorodik a nettó forintpiaci finanszírozás. A 420 milliárd forint körüli állampapír-kibocsátás nagyjából a hazai intézményi befektetők kielégítésére elegendő - hívja fel a figyelmet a szakértő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.