Megduplázódott támogatási igény
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) legfrissebb adatai szerint a Széchenyi vállalkozásfejlesztési program keretében meghirdetett 12 ez évi pályázatra 7437 beadvány érkezett - tudta meg lapunk Magyarné Szabó Krisztina főosztályvezetőtől. A november 15-ei postára adási határidőt megelőző roham a tárcát is meglepte, hiszen csak november 7-25. között 2902 pályázat futott be, ami az egész évben összesen érkezettek 40 százalékát teszi ki.
A pályázatok feldolgozása nagy lendülettel folyik. Az eddig kedvezően elbírált 2701 beadványra 4,2 milliárd forint támogatást hagytak jóvá, azaz a program meghirdetéskor meghatározott 8,05 milliárdos összkeretének több mint felét "osztották el". Az igényelt össztámogatás azonban meghaladja a 21,377 milliárd forintot, igaz, sok beadványt már elsőre, formai okokból elutasítottak.
Népszerűnek bizonyult a szeptember közepén meghirdetett két új pályázat. A belföldi fuvarozást végző vállalkozások járműcseréjének támogatására kétmilliárd forintos kerettel startolt pályázatra 425 beadvány érkezett, 2,095 milliárdos összigénnyel. Az egymilliárd forinttal kiírt másik újdonságra, a kiskereskedelmi és szolgáltatói üzlethelyiségek korszerűsítésére, bővítésére 871 pályázatot nyújtottak be, 4,418 milliárdos igénnyel. Meglódult a szeptemberben javított feltételekkel meghosszabbított két pályázat is. A feldolgozóipari korszerűsítésre meghirdetett éppúgy, mint a mikro-, kis- és középvállalkozások közötti hálózatépítésére szánt, sokáig kihasználatlan kategória; utóbbi egymilliárdos keretét alaposan felülmúlja a 175 beadvány 1,729 milliárdos igénye.


