Megkezdődik a műszerprogram
Már az idén egymilliárd forint összegű közbeszerzési pályázatot ír ki az egészségügyi minisztérium az elavult altatógépek cseréjére és az intenzív terápiára szoruló betegek őrzésére használt műszerekre - tudtuk meg a szaktárca szóvivőjétől. Tóth Judit elmondta, az Európa-tervben 15 milliárd forintot szán az egészségügyi minisztérium gép- és műszerbeszerzésre, amit a nyáron hirdettek meg, s jövőre tervezték a beszerzéseket. Tízmil-
liárdot a korszerű képalkotó diagnosztikai berendezésekre és az elavult röntgenek kiváltására, ötmilliárdot pedig az altató, és intenzív terápiás eszközökre kívánnak fordítani.
Az előzetes felmérések szerint a 160 kórház közül 35 nyújtotta be igényét diagnosztikai eszköz vásárlására, ami nem biztos, hogy tükrözi a valós szükségletet. Arról lehet inkább szó, hogy a tulajdonos önkormányzatok többsége nem tudja vállalni a beszerzéshez szükséges 40 százalékos önrészt, de a fennmaradó rész ötéves konstrukcióban történő kifizetést sem. Ebben a termékkörben a tárca csupán a lízingdíját fizetné. A vásárlás a Miniszterelnöki Hivatal által kiírt központosított beszerzéssel történik, amitől 10 százalékos árkedvezményt várnak.
Kedvezőbb helyzetben vannak az altatógép beszerzésére jelentkezők, hiszen a 40 százalékos önrész fölötti összeget állami támogatásból fedezik. Ez is oka lehet annak, hogy a meghirdetett összeg duplájára, 10 milliárd forintra érkezett jelentkezés. Tény, hogy egy korábbi felmérés szerint az altatógépek fele 15 évnél régebbi, s cserére szorul a lélegeztetőgépek, a betegőrző monitorok és az inkubátorok nagy része is. (NTE)


