BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Módosultak a tavalyi GDP adatok

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a korábban közölt 3,3 százalékról 3,5 százalékra módosította a bruttó hazai termék (GDP) 2002-es, éves adatát.

A ma közzétett, az idei év harmadik negyedévére vonatkozó GDP-jelentés szerint módosultak a múlt évi negyedéves adatok is.

Így tavaly az első negyedévben a korábban nyilvánosságra hozott 2,9 százalék helyett 3,1 százalékkal gyorsult a gazdasági növekedés. A második negyedévben a GDP 3,1 százalék volt, szemben a korábban közölt 3 százalékkal. A tavalyi harmadik negyedév adatát 3,5 százalékról 3,7 százalékra módosították, míg a negyedik negyedévét 3,7 százalékról 3,9 százalékra változtatták.

Ennek megfelelően tavaly az első félévben a gazdasági növekedés a korábban közölt 2,9 százalék helyett 3,1 százalék volt, az első háromnegyed évben pedig 3,1 százalékról 3,3 százalékra változott.

A KSH közlése szerint az adatokat rendszeresen ellenőrzik, amely alapján ezek módosulhatnak. Különösen így van ez a GDP adatoknál, amelyeket rendszeresen, többször is korrigál a hivatal. Végleges számok csak több év után állnak rendelkezésre. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.