Bár a foglalkoztatás nőtt, a munkanélküliség csökkent, továbbra is problémát jelent az inaktívak igen magas száma - derült ki Burány Sándor éves miniszteri beszámolójából az Országgyűlés szakbizottságának tegnapi ülésén. Ráadásul a növekedéssel együtt is a még mindig csak 51 százalékos foglalkoztatási ráta sem mondható megfelelőnek, tekintve, hogy az Európai Unióban ugyanez az érték átlagosan 64 százalék.
A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) első embere az újonnan kidolgozott - és a jövő héten a várakozások szerint az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) elé kerülő - stratégiai programcsomagban látja a problémák megoldásának lehetőségeit: ennek keretében létrejönne egy olyan információs rendszer, amelynek segítségével meghatározható lenne, hogy az adott szakmában és régióban hosszú távon milyen elhelyezkedési esélyek várhatók. Ezáltal kevesebb fiatal választana olyan szakmát, amire néhány év múlva már nem lesz kereslet.
A miniszter azt valószínűsíti, hogy 2006-ra 200 ezerrel nő a foglalkoztatottak száma, amihez 300-400 ezer új munkahelyre lesz szükség. A közszférában tervezett leépítések érintettjeinek helyzetét Burány Sándor megoldottnak tekinti, miután eddig nem érkezett megkeresés a köztisztviselők újbóli elhelyezkedését segíteni hivatott munkacsoporthoz.
A szaktárca ülése után tartott ellenzéki tájékoztatón Őry Csaba, az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának alelnöke kifejtette: ellentmondásosnak látja, hogy a foglalkoztatáspolitika passzív területeire szánt keret nőtt, míg az aktív területekre fordítható összeg csökkent. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.