Nem drágább, hanem olcsóbb lehet az eredetvizsgálat
Várhatóan nem többet, hanem kevesebbet kell majd a jelenlegi árnál július 1-je után a gépjárművek eredetvizsgálatáért fizetni - közölte a Belügyminisztérium (BM) központi adatfeldolgozó hivatalának vezetője.
"Várhatóan kevesebbet fognak fizetni az autósok (...), az állítást, hogy drágul, ezt kénytelen vagyok cáfolni (...)" - mondta Urbán György a sajtóban megjelent információkra utalva.
A Népszabadság mai cikke szerint azzal, hogy hatósági áras lesz az eredetvizsgálat, "megszűnik a verseny, ezért drasztikusan drágul majd a szolgáltatás".
Igazgatási szolgáltatási díjat kell majd fizetni a jelenlegi ár helyett, amely már áfa nélkül értendő, hiszen 2004-től a közhatalmi funkciót ellátó szervezetek ilyen díja áfát már nem tartalmazhat - közölte a belügyi hivatal vezetője.
A technológia és az eljárási szabályok egységesítését követően a hatósági díj már csak a ráfordításokat tartalmazza majd, nyereséget nem, szemben a vállalkozások tevékenységével - hívta fel a figyelmet Urbán György.
Ismertetése szerint ma az eredetiség ellenőrzésének átlagára mintegy 13-15 ezer forint között van. A hatósági díjat a technológia kiválasztását és a közbeszerzési pályázat eredményét követően állapítják meg 2004 első negyedévében.
A díj "legjobb ismereteim szerint nem fogja meghaladni a jelenleg meghatározott átlagárakat", így várhatóan kevesebbet kell majd fizetni a szolgáltatásért - mondta.
A hivatalvezető emlékeztetett: "a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa elmarasztalta árkartell okán mind az öt eredetiség-ellenőrzéssel foglalkozó fővállalkozót" még 2002-ben, mert úgy találta, hogy "versenyt korlátozó módon összehangolták piaci magatartásukat" azzal, hogy a 2001. március 23-án egy elektronikus levélben minimum árakat és áralkalmazási feltételeket fogadtak el.
Elmondta, a közúti, közlekedési nyilvántartásról szóló, 2003 áprilisában elfogadott törvényben a parlament arról döntött, hogy kiemeli az előzetes eredetiségvizsgálatot a vállalkozási tevékenységek köréből és hatósági tevékenységgé alakítja át 2004. július 1-jével.
"A törvény végrehajtására a közlekedési igazgatási hatóságnak, (...) a mi hivatalunknak kell intézkednie, és (...) erre az intézkedéssorozatot össze is állítottuk" - mondta.
Közlése szerint felmérték, mit kell tenni ahhoz, hogy az eddig vállalkozói tevékenységi körbe sorolt eredetiség-ellenőrzést hatósági körbe vonják.
Tájékoztatása szerint egységesíteni kell a technológiát, az azonosító adatok rögzítését, feldolgozását, a BM nyilvántartásában szereplő adatokkal történő összevetést.
Elmondta, szolgáltatásuk a jelenlegi gyakorlatban árdrágító hatású, mert a hivatal a vállalkozások számára térítésért adja ki az adatokat.
Ezután ilyen "ártartalom" nem lesz, miután a hivatal a jövőben nem adja ki az adatokat, ehelyett maga használja fel azokat - mondta.
"Azt is kénytelen vagyok cáfolni, hogy (...) a jelenlegi eredetiségvizsgáló állomások, ha felkészültek, nem működhetnek tovább, hanem arról van szó, hogy a működésük új jogi és szerződéses feltételek között folytatható tovább július 1-jétől" - mondta Urbán György.
Hozzátette: aki nem tud megfelelni a gépjármű valódiságának megállapításához szükséges technológiai, oktatási és képzési feltételeknek, az nem vehet részt a tevékenységben.
Közölte azt is, hogy megítélésük szerint a jogszabályváltozás nem jár együtt a műszaki állomások számának csökkenésével.
Tájékoztatása szerint a változtatás a gyakorlatban abban áll, hogy nem a vállalkozó, hanem a BM állítja majd ki az eredetiséget igazoló dokumentumot július 1-je után hatósági bizonyítványként.
Urbán György arra is felhívta a figyelmet, hogy a gépkocsik eredetiségvizsgálatába július 1-jét követően bevonják az uniós országok nyilvántartási adatait is. "Ez egy szigorítást jelent" - mondta a hivatal vezetője.(MTI)


