Minden, a nap folyamán az Országgyűlés napirendjén szereplő kérdésben egyetértés volt a pártok között, ezért nem vettek részt a vitákban a képviselők - mondta Juhász Gábor.
"Minden kérdésben konszenzusos vélemény alakult ki a bizottságokban, emiatt nem voltak tovább-beszélhetők ezek a témák" - tette hozzá a szocialisták frakcióvezető-helyettese azzal kapcsolatosan, hogy tíz percig sem tartott az Országgyűlés mai plenáris ülése.
Az ülésnap reggel nyolc órakor kezdődött, és három részletes vita gyors lezárását követően, nyolc-tíz perc után véget is ért.
Az ülésteremben az elnöklő Wekler Ferencen kívül a két jegyző, továbbá Csillag István gazdasági miniszter, Hankó Faragó Miklós igazságügyi államtitkár, valamint Pál Béla, a gazdasági minisztérium turizmusért felelős államtitkára volt jelen.
Juhász Gábor úgy fogalmazott, "a fölösleges szócséplésnek se eleje, se vége". Hozzátette: nem kell külön kommentálni, ha a bizottságokban konszenzus van minden kérdésben.
Mint mondta, ilyen esetben "természetes viselkedés", ha a képviselők nem akarnak hozzászólni, és nem vesznek részt a vitában. Megjegyezte: a szocialista frakcióból Pál Béla képviselőként volt jelen az ülésen.
Az MSZP frakcióvezető-helyettese utalt arra, hogy sok esetben kiszámíthatatlan a viták alakulása az Országgyűlésben: volt olyan eset, amikor az ülés reggel kezdődött, és éjjel két órakor ért véget.
"A képviselők nem órabérben kapják a fizetésüket" - jegyezte meg Juhász Gábor.
A mai ülés napirendjén csupán három törvényjavaslat szerepelt; az európai parlamenti választásokkal kapcsolatos előterjesztéseket hétfőn levették a napirendről, miután a pártok megállapodtak a vitás kérdésekben és abban, hogy a kormány új változatban nyújtja be a javaslatot.(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.