BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Őrültek áruháza Londonban

Előzetes becslések szerint csaknem 10 milliárd fontos (3700 milliárd forint) áruházi ámokfutást rendeztek a britek decemberben; a példátlan pénzszórás zöme a már karácsony másnapján megkezdődött kiárusításra esett.

A hitelkártya-vásárlásokat elszámoló banki szövetség vasárnap közölt első jóslata szerint a brit vásárlók ebben a hónapban összesen 9,8 milliárd font új hitelkártya-adósságot halmoztak fel az áruházakban, 500 millió fonttal többet, mint a tavalyi karácsonyi szezonban.

A karácsony előtti utolsó teljes héten a kiskereskedelmi szektor még kiábrándító forgalomról számolt be, ezért sok bolt úgy döntött, hogy az általában december végén, január elején meghirdetett kiárusítást már karácsony második napján elkezdi. Ennek megfelelően december 26-án - amely az angolszász karácsonyi szokások alapján Nagy-Britanniában az ajándékok kibontásának napja - több tízezer bolt nyitott ki, általában 20-50, esetenként 70-75 százalékosnak mondott árleszállításokkal.

Ennek hatására minden eddigi rekord megdőlt a karácsonyi hét utolsó két napján. Egy-egy nagyobb áruház előtt már péntek hajnalban ezrek táboroztak; a legnagyobb brit bevásárlóközpontot, a Kent grófságbeli Bluewatert szombaton 200 ezren keresték fel, de a londoni Oxford Street patinás nagyáruházában, a Selfridgesben is 130 ezren fordultak meg.

A The Sunday Times által idézett szakértők az általában igen drága áruhitel adósság meredek növekedésének veszélyére hívták fel a figyelmet. Jelenleg minden egyes felnőtt britre átlagosan 3500 font (1,3 millió forint) hitelkártya- és egyéb fogyasztási hitel jut; a britek ötödét 5 ezer font vagy ennél több hitelkártya- kinnlevőség terheli.

A lap által megszólaltatott szakértők egyike szerint különösen aggályos jelenség, hogy az aktív keresők közül mind többen munkában töltött idejük teljes egészében gyakorlatilag adósságaik törlesztésére keresnek, és nem jut nyugdíjcélú megtakarításokra. - Ezek az emberek úgy fognak nyugdíjba vonulni, hogy semmilyen nyugdíjjellegű magánmegtakarításuk nem lesz, viszont még akkor is tetemes adósságokat kell majd törleszteniük - mondta a Brit Fogyasztók Szövetségének egyik tanácsadója.(Népszabadság)





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.