Az orosz államfő támogatásáról biztosította azokat a követeléseket, hogy fokozottabban adóztassák meg az olajvállalatokat. Vlagyimir Putyin ugyanakkor óvott a túlzott várakozásoktól, mert a - véleménye szerint - már most is jelentős pénzügyi terhekkel sújtott szektorból már csak 3 milliárd dollárnyi további adó nyerhető ki, nem pedig az egyes elemzők által elérhetőnek vélt, több tucat milliárd. Oroszországban az olaj- és gázipar, továbbá a fémkohászati üzemek adják az állam bevételeinek 75 százalékát, ezért az adott világpiaci szegmensek esetleges árváltozásai súlyos helyzetet teremtenének. A Reuters ezzel kapcsolatban idéz nemzetközi pénzügyi intézményeket, amelyek szerint Moszkva túl keveset tesz a gazdaságának diverzifikálása végett.
Az állami bevételek növelése Putyin szerint csak a kitermelőhelyek adottságai szerinti differenciálás alapján mehet végbe. A felszínre hozatal költségei és az olaj minősége szerinti, eltérő adóztatást korábban azért szüntették meg, mert a rendszer a hivatalnoki korrupció melegágya volt, emellett bányavállalatok szerint - úgymond - nem ösztönzött eléggé a kitermelés fokozására. Utóbb azonban az Ural vidékének kimerült mezőin tevékenykedő, kisebb vállalatok - például a Tatnyefty és a Basnyefty - amiatt panaszkodtak, hogy az érvényes adórendszer megfojtja a tevékenységüket. Putyin rámutatott, hogy a magas kitermelési költségek miatt az orosz állam csak a nyereség 50 százalékát tudja elvonni, szemben sok más olajtermelő kormány által lefölözött 80 százalékkal. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.