Nem formális egyezség született a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumi elnökségének múlt heti ülésén arról, hogy nem adnak végkielégítést az MTV elnöki posztjáról távozó Ragáts Imrének - mondta a tanácskozás egyik, név nélkül nyilatkozó résztvevője .
Emlékeztetett arra, hogy a testület korábban többször is jelezte: nem elégedett az elnök munkájával, akinek a felmentését - a grémium előzetes jóváhagyása nélkül kötött hosszú távú reklámszerződések ügye miatt - alig másfél hónapja kezdeményezte a társadalmi szervezetek delegáltjaival kiegészült nagykuratóriumnál.
Az indítvány azonban akkor az ehhez szükséges kétharmados támogatás felét sem kapta meg - tette hozzá.
A Magyar Televízió Rt. elnöke és az intézmény közalapítványi kuratóriumi elnöksége közötti második nagy összecsapás lett volna a múlt szerdán nyilvánosságra került filmvásárlási szerződés, Ragáts Imre tévéelnök azonban még a nap folyamán, azelőtt lemondott, hogy a botrány kibontakozott volna.
A HVG múlt csütörtökön utcára került számában az jelent meg: a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége ismét napirendjére tűzi a közszolgálati médium elnöke leváltásának ügyét. A lap szerint ugyanis "azóta elvált felesége üzlettársának cégétől - állítólag a piaci ár háromszorosáért - vásárolt természetfilm-sorozatot Ragáts Imre, a köztévé elnöke".
Az ügy nyomán Ragáts Imre még aznap benyújtotta lemondását Czeglédi Lászlónak, a közalapítvány kuratóriumi elnökének, elkerülve így, hogy két hónapon belül másodszor kezdeményezze menesztését a testület.
A kuratórium elnöksége október 30-án rendelt el azonnali hatállyal vizsgálatot, mivel tudomására jutott, hogy jóváhagyása nélkül a televízió vezetője áprilisban hosszú távú reklámidő-értékesítési szerződést kötött. Másnapi rendkívüli ülése után a kuratóriumi elnökség állásfoglalásban hangsúlyozta:
érvénytelennek tartja ezeket a szerződéseket.
A grémium az MTV Rt. felügyelő bizottságát kérte fel, hogy
november 6-ig folytasson vizsgálatot az ügyben "az egységes álláspont megteremtése érdekében", továbbá "az érvénytelen szerződések megkötésével kapcsolatos felelősség mértékének
megállapítására vonatkozóan".
Az MTV sajtóreferense három nappal később arról tájékoztatott, hogy a nap folyamán a Magyar Televízió Rt. közös megegyezéssel felbontotta az említett szerződéseket, hozzátéve: nem
hozhatja nyilvánosságra az azokban szereplő három cég nevét.
A felügyelő bizottság jelentése - az anyag egy magát megnevezni nem kívánó ismerőjének elmondása alapján "vaskos és szigorú" - sajtóinformációk szerint egyértelműen Ragáts Imre felelősségét is megállapította az ügyben.
A vizsgálat lezárta után a kuratóriumi elnökség Ragáts Imre felmentését javasolta a társadalmi szervezetek által delegált tagokat is magában foglaló nagykuratóriumnak, a 29 tagú testületben azonban még egyharmados támogatást sem kapott az indítvány. "Egyértelmű és világos volt mindenki számára, hogy ez volt az utolsó olyan ügy, amit a kuratórium még úgy fogadott el, hogy megmagyarázható; nincs tovább" - jelentette ki Czeglédi László az ülés után.
A kuratórium elnöke december közepén kötötte meg a munkaszerződést Ragáts Imrével; a tévéelnök által titkosan kezelni kért dokumentum - sajtóhírek szerint - az MTV vezetőjével szembeni szankciókat is tartalmaz, amelyek legsúlyosabbika a menesztés.
Az akkori információk szerint a második helyen Ragáts Imre hathavi javadalmazása felének megvonása áll. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.