Szlovák várakozások
Az idei 3,9 után 3,7-4,3 százalék közötti gazdasági növekedést vár jövőre a szlovák nemzeti bank. Az intézmény most közzétett 2004-es monetáris programja szerint az infláció fokozatosan lassulhat; jövő decemberben várhatóan már csak 5,5-7,3 százalékos lesz az áremelkedés üteme, míg az idei eredményt a 8,4-9,7 százalékos sáv felső végére várják a szakértők. A szlovák jegybank szerint ugyanakkor a folyó fizetési mérleg GDP-arányos hiánya 2,3 százalékra emelkedik, míg jelenleg ez a mutató nullán áll. (Reuters)
Peking változtat árfolyam-politikáján?
Kína fokozatosan feladná a jüan dollárhoz kötését - értesült jegybanki körökből a China Business Post. A kínai fizetőeszköz árfolyamát 1994-ben 8,3:1 arányban a dollárhoz igazították, amit a tervek szerint első lépésként egy tíz valutából álló kosár váltana fel, majd később egy meghatározott sávon belül szabadon lebeghetne a jüan árfolyama. Egyelőre nem ismert az árfolyamrendszer esetleges változásának menetrendje. (Netzeitung)
Ingadozó olasz bizalom
A termelői ágazatok rövid távú kilátásainak romlása miatt július óta nem tapasztalt mélypontra esett az év utolsó hónapjában az olasz üzleti bizalom indexe - közölte az ISAE. Az állami kutatóintézet 4000 cég megkérdezése alapján készült felméréséből azonban az is kiderül, hogy az exportágazat hangulata javult és végre az ország gazdasági helyzetét is kezdik rózsásabb színben látni a cégek. Az erre vonatkozó index értéke - amely tavaly július óta nem lépett ki a negatív tartományból - mínusz 5-ről 0-ra javult, így remény van arra, hogy az üzleti bizalom javulása csak rövid távú, ciklikus jelenségnek bizonyul. (Reuters)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.