BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Támogatott helyhatóságok

Összesen 235, működési gondokkal küzdő önkormányzat kap 485 millió forintot Lamperth Mónika belügyminiszter döntése értelmében - értesült a Világgazdaság. Így ebben az évben 794 helyhatóság jutott csaknem 2,3 milliárd forint kiegészítő támogatáshoz a miniszteri keretből. Már csak 9 millió maradt a kasszában, s ennek elosztásáról a belügyi tárca vezetője a napokban határoz, hogy a támogatottak még ebben az évben megkaphassák a pénzt.

Azok a települések, amelyek kötelező feladataikat sem tudják az állami támogatásokból és saját bevételeikből ellátni, igényelhetnek kiegészítést a központi költségvetésből. A forráshiányos önkormányza-

tok működőképességének biztosítását szolgáló támogatás azonban a váratlan, illetve az átlagostól eltérő helyzeteket nem tudja kezelni. A belügyi tárca költségvetésében 2000 óta áll rendelkezésre a miniszteri keret, amelyből a rendkívüli helyzetekben támogatás folyósítható. Ebben az évben ez eredetileg 1,2 milliárd forint volt, de év közben újabb 500 millióval bővítették. Az 1,7 milliárd forint azonban október végére elfogyott, ezért került sor újabb átcsoportosításra.

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy egyre több önkormányzat él a rendkívüli kiegészítő támogatás igénylésének lehetőségével. Az idei támogatottak között 142 olyan település van, amely már tavaly is erre a segítségre szorult. A helyhatóságok rendszeresen kérnek támogatást olyan egyszeri, előre nem látható körülmények miatt, mint a jogerős bírósági, illetve egyéb hatósági döntések alapján keletkező fizetési kötelezettség, vagy a felvett likviditási hitelek törlesztése. A fizetési kötelezettség ezekben az esetekben veszélyezteti az önkormányzatok kötelező feladatainak ellátását. Gyakoriak az általánosabb jellegű problémák, így a munkanélküliségből, a helyi szociális ellátásra szorulók magas számából adódó, a helyhatóság anyagi erejét meghaladó gondok. (KÁ)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.