Utasítja-e az Európai Központi Bank a jegybankot, vagy csak irányt mutat számára? - erről bontakozott ki szópárbaj a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítását célzó előterjesztés részletes vitájában, kedden a parlamentben.
Horváth János (Fidesz) - saját módosító javaslatait ismertetve - azt mondta: az MNB senkitől sem fogad el utasítást.
"Ez a viszony társulás, együttes munka a monetáris politikában" - hangsúlyozta. Úgy vélte, az iránymutatás és az utasítás nem ugyanaz.
A képviselő szerint pontosítani kell az előterjesztésben azt is, hogy a monetáris politikát nem az MNB, hanem annak monetáris tanácsa határozza meg, és valósítja meg.
Hargitai János (Fidesz) úgy vélte, az Európai Központi Bank adhat utasításokat az MNB-nek, ez a maastrichti szerződés módosításának szövegéből következik.
Hozzátette ugyanakkor, hogy az Európai Központi Bank nem tekinthető klasszikus EU-intézménynek, ezért az előterjesztő megfogalmazása sem helyes.
Domokos László (Fidesz) azt mondta, a monetáris politika kapcsán az lenne a helyes megfogalmazás, hogy a monetáris tanács határozza meg és az MNB valósítja meg.
Az ellenzéki képviselő szerint a jegybank függetlenségét veszélyezteti, hogy a monetáris tanács tagjai felmentésének kezdeményezéséről szerinte "érdemtelen, pontatlan megfogalmazás" került a törvényjavaslat szövegébe.
Az elnöklő Dávid Ibolya ezt követően lezárta az MNB-törvényt módosító előterjesztés részletes vitáját, majd az ORTT 2004. évi költségvetésére vonatkozó előterjesztést, és berekesztette a parlament keddi ülésnapját.
A Ház szerdán 8 órakor folytatja a munkát. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.