BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vizsgálat lesz Ragáts filmvásárlása ügyében?

A Magyar Televízió (MTV) Rt. felügyelőbizottságának vizsgálatát kéri Haraszti Miklós, a közszolgálati médium közalapítványi kuratóriumi elnökségének egyik tagja annak kapcsán, hogy a grémium jóváhagyása nélkül kötött szerződést filmvásárlásról Ragáts Imre MTV-elnök - mondta el a javaslattevő.

"Ugyanolyan, mindenre kiterjedő vizsgálatra van szükség, mint amilyen a jóváhagyásunk nélkül kötött reklámidő-értékesítési szerződések ügyében folyt" - mondta, hangsúlyozva, hogy "fel kell tárni a valóságos felelősséget".

Haraszti Miklós közölte: kérni fogja, hogy a kuratórium társadalmi szervezetek által delegált tagjai közül valaki megfigyelőként részt vehessen az eljárásban. Szavai szerint így - szemben az előző vizsgálat idejével - nem támadhat "információs szakadék" a kuratórium elnökség tagjai és a társadalmi delegáltak között.

A HVG eheti számában megjelent: a tervek szerint a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége csütörtöki ülésén ismét napirendjére tűzi a közszolgálati médium elnökének leváltásának ügyét - olvasható a HVG e heti számában. A lap értesülései szerint ugyanis azóta elvált felesége üzlettársának cégétől vásárolt természetfilm-sorozatot a posztra hét hónappal ezelőtt megválasztott Ragáts Imre, állítólag a piaci ár háromszorosáért.

A hetilap csütörtökön utcára kerülő számának cikke szerint a grémium vélhetően újabb felügyelőbizottsági vizsgálatot kér Ragáts Imre tévéelnök ellen, aki az MTV Rt. nevében július utolsó napjaiban bruttó 55,3 millió forintért vásárolta meg - azóta felbontott szerződéssel - a Keresztül-kasul a tengereken című szériát a Cears Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.-től.

A kuratórium elnöksége október 30-án rendelt el azonnali hatállyal vizsgálatot, mivel tudomására jutott, hogy jóváhagyása nélkül a televízió vezetője áprilisban hosszú távú reklámidő-értékesítési szerződést kötött. Másnapi rendkívüli ülése után a kuratóriumi elnökség állásfoglalásában hangsúlyozta: érvénytelennek tartja ezeket a szerződéseket.

A grémium az MTV Rt. felügyelő bizottságát kérte fel, hogy november 6-ig folytasson vizsgálatot az ügyben "az egységes álláspont megteremtése érdekében", továbbá "az érvénytelen szerződések megkötésével kapcsolatos felelősség mértékének megállapítására vonatkozóan".

Az MTV sajtóreferense három nappal később arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a nap folyamán a Magyar Televízió Rt. közös megegyezéssel felbontotta az említett szerződéseket, hozzátéve: nem hozhatja nyilvánosságra az azokban szereplő három cég nevét. A felügyelő bizottság - az anyag egy ismerőjének elmondása szerint "vaskos és szigorú" - jelentése sajtóinformációk szerint egyértelműen Ragáts Imre felelősségét is megállapította az ügyben.

A vizsgálat lezárta után a kuratóriumi elnökség Ragáts Imre felmentését javasolta a nagykuratóriumnak, ahol azonban még egyharmados támogatást sem kapott az indítvány; később megjelent hírek szerint a tévéelnököt ötmillió forintos "szankcióval" sújtják a szabálytalan eljárás miatt. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.