60 milliárdnyi SAPARD-igény
A múlt év végéig összesen mintegy 2.500 SAPARD-pályázat érkezett, amelyek forrásigénye csaknem 60 milliárd forint volt - mondta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Hozzátette: eddig a tárcánál csaknem 700 pályázatot bíráltak el pozitívan, ami mintegy 20 milliárd forint forráslekötést jelent.
Az előcsatlakozási alap négy évi pénzügyi kerete társfinanszírozással együtt mintegy 52 milliárd forint. Ennek a fennmaradó hányadát kell még május elsejéig, Magyarország uniós csatlakozásáig felhasználni.
A miniszter a felhasználást illetően optimizmusának adott hangot. Megjegyezte: Magyarország SAPARD-tervét sikerült úgy módosítani - az EU brüsszeli bizottsága által is jóváhagyva -, hogy a könnyítések és az új jogcímek bevezetése segíti a források teljes mértékű kihasználását.
Németh Imre a könnyítések között megemlítette, hogy a gépbeszerzéseknél sikerült megemelni a támogatási szintet 30-ról 40 százalékra, az épületberuházásoknál pedig 40 százalékról 50 százalékra nőtt az elérhető támogatás mértéke.
A mezőgazdasági beruházások esetében a támogatási összegeket ugyancsak sikerült növelni 50 millió forintról 150 millió forintra, az élelmiszeripari beruházások tekintetében 100 millió forintról 250 millió forintra emelkedett a támogatási összeg felső határa.
A miniszter jelezte azt is, hogy a korábbiakkal ellentétben a 25 százaléknál nagyobb állami tulajdonú társaságok vagy szervezetek is készíthetnek pályázatokat.
További könnyítés, hogy a 25 százalékos önrészt már hitelből is lehet fedezni.
A források sikeresebb kihasználás érdekében két új jogcímre is lehet majd pályázni: a falufejlesztés és felújítás, valamint a vidéki tárgyi és szellemi örökség védelmének és megőrzésének támogatása is a SAPARD-program céljai közé került.
Emellett a projektek kidolgozói pályázhatnak a különféle tevékenységek diverzifikálására, valamint az alternatív jövedelemszerzést biztosító gazdasági tevékenységek fejlesztésére is. A pályázati felhívás január 14-én jelenik meg a Magyar Mezőgazdaság című hetilap mellékleteként, valamint a SAPARD-program honlapján.
Szanyi Tibor, az FVM politikai államtitkára utalt arra, hogy a SAPARD-programot május elsejét követően az úgynevezett Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) váltja fel, hasonló nagyságrendű forrással. Ez 2007-ig évente mintegy 14 milliárd forintos pályázható összeget jelent a gazdálkodóknak.
Németh Imre kérdésre válaszolva közölte, hogy a nemzeti agrár-kerekasztal összehívására még ebben a hónapban sor kerül, ugyanis a tárgyalásokat előkészítő bizottság már a jövő héten ülést tart.
Benedek Fülöp, a tárca közigazgatási államtitkára elmondta: a minisztérium még ebben a hónapban kifizeti azokat az állami támogatásokat, amelyekre a gazdálkodók ígérvénnyel rendelkeznek, ám azt forráshiány miatt még nem kapták meg.
A múlt évről áthúzódó ígérvény összeg mintegy 35 milliárd forintot tesz ki, amelyhez január 10-20. között juthatnak hozzá a gazdák. Hasonló nagyságú a korábbi elmaradt állami támogatások összege, ezt a gazdálkodók szintén a hónap végéig kapják meg. (MTI)


