A Mátrai Erőmű 2007-ig szerződött a MÁV-val
Összesen 4,5 milliárd forint értékű, 2006 végéig érvényes, évente 3,5 millió tonna szén fuvarozásáról szóló szerződést kötött a Mátrai Erőmű Rt. (ME) és a MÁV Rt.; a dokumentumot csütörtökön Visontán írta alá Valaska József, az ME igazgatóságának elnöke és Mándoki Zoltán, a MÁV vezérigazgatója.
"Az éves szerződéseket felváltó három évre szóló kontraktus kiszámíthatóvá és stabillá teszi az üzemanyag szállítás költségeit az erőmű számára, ily módon elősegíti, hogy a cég megtarthassa pozícióit az egyre inkább liberalizált elektromos energia piacon" - mondta Valaska József.
Mándoki Zoltán azt hangsúlyozta, hogy a Mátrai Erőmű a MÁV egyik legfontosabb partnere; a vasúttársaság által évente belföldi induló és célállomással fuvarozott mintegy 10 millió tonna áru 35 százaléka az erőműtől származik. (MTI)


