BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A vámhatóság nem nem vámkezelt olajat a Magyar Érdek Pártjának

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Magyar Érdek Pártja, illetve Király B. Izabella néven nem történt vámkezelés 1999-ben és 2000-ben - mondta a távirati iroda érdeklődésére a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője azzal kapcsolatosan, hogy lapinformációk szerint a Magyar Érdek Pártja 4,7 millió hordónyi olaj eladásában játszott "közvetítő szerep" fejében kapott jelentős támogatást Szaddám Huszeintől.

"Ilyen néven nem történt vámkezelés importőr részéről 1999-ben és 2000-ben" - mondta Sipos Jenő. Hozzátette, hogy sem a Magyar Érdek Pártja, sem Király B. Izabella nem szerepel a vám- és pénzügyőrség adatbázisában.

Mint mondta, ahhoz, hogy ebben az ügyben vizsgálatot lehessen indítani, több adattal kellene rendelkezni.

"Egyelőre nem vizsgálódunk az ügyben" - tette hozzá.

A Király B. Izabella által 1993-ban alapított Magyar Érdek Pártjának is juttatott olajpénzeket Szaddám Huszein volt diktátor az Irakot sújtó olajembargó idején - írta csütörtöki számában a Népszabadság és a Magyar Hírlap. A Magyar Érdek Pártja 1999 februárjában szerződést kötött Szaddám Huszein Baath pártjával, "hitet téve a palesztin nép igazságos harca mellett" - írta a Magyar Hírlap.(MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.