Az év első kereskedési napján délután fél négy körül 260,90/261,20 forinton jegyezték az eurót, egy forinttal gyengébben a múlt év utolsó napján jegyzett 261,90/262,00 forintnál.
A forint 7,55 százalékon állt a sáv erős oldalán, 32 bázisponttal erősebben az előző helyzeténél.
Alacsony fogalomban az euró 260,90 és 262,50 forint között ingadozott, a forint 7,03-7,60 százalék között mozgott a sáv erős oldalán.
Folytatódott a dollár gyengülése, a hétfő délutáni 206,00/25 forintos kurzus csaknem két forinttal volt gyengébb az előző, december 31-iki kereskedési nap 207,85/208,30 forintos záróárfolyamánál.
A forintpiacon délelőtt az MNB Monetáris Tanácsának ülésére való várakozás miatt alacsony volt a forgalom. A piacot nem lepte ugyan meg, hogy a jegybank nem változtatta meg az alapkamatot, de az overnight üzleteket inkább délután kötötték. A szűk likviditás következtében 13,0 százalékig emelkedett az egynapos hitelek kamata, szemben az év végi 11,80 százalékkal. A hosszabb lejáratokon egyelőre még nem indult be a kereskedés - mondják a piacon.
Az állampapírok másodpiacán kevés volt az üzlet. A hozamok a rövidebb lejáratokon 2-3 bázisponttal, a hosszabb lejáratokon valamivel nagyobb mértékben emelkedtek. A hároméves államkötvény másodpiaci hozama délután 10,35 százalék volt, szemben a tavalyi év utolsó napján regisztrált 10,19 százalékkal.
A likviditási kincstárjegy első aukciója sikertelen volt, a március 3-án lejáró 30 milliárd forintos keretre 20 milliárdot alig meghaladó ajánlat érkezett, amit az ÁKK nem fogadott el. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.