A Malév karbantartó cége, az Aeroplex Kft. (ACE) a tavalyi 763 millió forintos üzemi veszteség után az idén a tervek szerint már pozitív nullszaldó körül zárja az évet. Jövőre pedig az átalakításnak köszönhetően 200-400 millió forint körüli eredményt realizálhat - mondta Hajsó Viktor, a Malév műszaki igazgatója, az ACE ügyvezető igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Hajsó Viktor hangsúlyozta, hogy az ACE tevékenysége jelenleg nem elég hatékony, ezért intézkedési csomagot dolgoztak ki az eredmények javítására. Ennek egyik eleme a mintegy száz fős létszámleépítés, amely a repüléshez közvetlenül nem kapcsolódó, továbbá a Malév és az ACE-nél párhuzamosan végzett munkaterületeket érinti. A létszámleépítésből mintegy 540 millió forintos megtakarítást remélnek.

A műszaki igazgató szerint az ACE jó pozícióval rendelkezik a karbantartási piacon, több éves megállapodást kötött a Maléven kívül más megrendelőkkel is. (MTI)