Az idén várhatóan tovább emelkednek Budapesten és az agglomerációban a lakásárak és a bérleti díjak, miközben a fővárosból kiáramlók és a visszatérők aránya kiegyenlítődik - közölte az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet közgazdász szakértője hétfőn.
A lakáshitel-megszorítások, az építőipari áremelések hatására - főként a második félévtől - előreláthatóan megtorpan az új otthonok építése, ám ennek nyomán a meglévők ára megemelkedik - mértéke a 10-15 százalékot is elérheti - mondta Liskáné Pálya Lenke.
A lakásbérleti-díjak is növekednek, a fővárosban a helytől függően négyzetméterenként 5-10 euró között változnak, ami még mindig alacsonyabb mint Nyugat-Európában, Brüsszelben például az átlag lakásbérleti ár 16 euró - tette hozzá.
Új jelenség, hogy az ingatlanforgalmazás szempontjából a korábban szinte érdektelennek számító elhanyagolt belső kerületek lakásai iránt megélénkült a kereslet. Egyfelől a korábban a Budapestről az agglomerációba kiköltözött tehetősebb családok gyerekei mostanra felnőve, többnyire szülői segítséggel visszaköltöznek a fővárosba és e kerületekbe, főként a megújult Ráday utca, Hajós utca, Corvin köz környékén vásárolnak maguknak lakást, másfelől a külföldi cégek itt dolgozó fiatal menedzserei is szívesen vesznek, vagy bérelnek e kerületekben otthont maguknak.
Ez a tendencia az EU-csatlakozás után tovább élénkülhet, amennyiben a régióközpontért zajló Prága-Budapest versenyben a mi fővárosunk kerekedik felül. "Előny lehet, hogy Budapest földrajzilag közelebb fekszik a volt Szovjetunió országaihoz és Romániához" - hívta fel rá a figyelmet a szakértő.
Ugyancsak befolyásolhatja az ingatlanpiac alakulását, hogy továbbra is sokan adják fel fővárosi otthonukat, hogy az agglomeráció valamelyik zöldebb, csendesebb helységében telepedjenek le. A felkapott célpontok között változatlanul Budakeszi, Telki, Törökbálint, Páty, Piliscsaba vezet, ám mivel itt drágák - sokszor a négyzetméterenkénti 20 ezer forintot is meghaladják a telekárak, és gyenge az infrastruktúra - egyre többen választják a Budapesttől keletre fekvő Mogyoródot, Isaszeget, Pécelt. Ez utóbbi városkában például már 7-8 ezer forintért lehet teleket vásárolni négyzetméterenként.
Ugyancsak kezd fellendülni az ingatlanforgalom a még olcsóbb Szigetszentmiklós, Halásztelek, Délegyháza környékén, ahol az M0-ás körgyűrű vonzásában gyorsabb a közlekedés.
Liskáné Pálya Lenke szerint a mozgásra jellemző, hogy az ország más megyéiből - elsősorban Baranyából, Zalából és Veszprémből - fiatalok az agglomerációba költöznek azzal a végcéllal, hogy anyagi helyzetük megerősödése eredményeként idővel fővárosi lakásra tesznek szert. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.