BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyeztetések a haderőről

Négypárti egyeztetés kezdődött a Magyar Honvédség fejlesztéséről szóló országgyűlési határozattervezetről a Honvédelmi Minisztériumban. A tervek szerint a megbeszélések a jövő héten is folytatódnak, s a tervezetet február végén, március elején terjesztenék az Országgyűlés elé.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter egy korábbi háttérbeszélgetésen elmondta: a haderő-átalakítással összefüggésben az idén be kívánják fejezni a sorkatonaság megszüntetéséhez szükséges jogszabályi háttér megteremtését. Az utolsó sorkatonák leszerelésére 2005 nyarán kerülhet sor. A tárca szakértői a közeljövőben fejezik be az átállás utáni időszakra érvényes állománytábla kidolgozását is, amely tartalmazná, hogy 2006-ban hány szervezet milyen létszámmal működhet a honvédségen belül. A létszámot maximum 40 ezer főben határoznák meg, ám a tényleges összlétszám 35 ezer körül lesz, amelyből a harcoló alakulatokban mintegy 26 ezren szolgálhatnak.

A honvédség eszközparkjának korszerűsítése érdekében a HM februárban írja ki az újabb híradóstendert a komplex tábori rendszerek beszerzésére. A vásárlást célzó közbeszerzési eljárás eredményeképpen a minisztérium év végéig kívánja megnevezni a szállító céget. Információk szerint a tárca az elkövetkező tíz évben 110 milliárd forintot kíván híradás-technikai eszközeinek fejlesztésére fordítani. Ennek az első eleme volt az URH-tender meghirdetése, amelyet a norvég Kongsberg vállalat nyert. A 36 milliárdos megbízást kapott cég 180 százalékos ellentételezési programot hirdetett, és offsetmegállapodást kell kötni az újabb megrendelések kapcsán is. A 2006-ban érkező Gripen vadászgépek árának törlesztése mellett a harmadik, már folyamatban lévő fejlesztési program keretében a tárca 2004-ben 4,5 milliárd forintot fordít új katonai gépjárművek beszerzésére. A HM-nek lehetősége van arra, hogy a jövő évi költségvetése terhére is kötelezettséget vállaljon új járművek vásárlására.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.