Januártól az importőrök által fizetett reprográfiai díjak mértéke hét, az üzemeltetőket terhelő tarifák öt százalékkal emelkednek a Magyar Reprográfiai Szövetség javaslata szerint. Hozzálátnak a díj kiterjesztésének előkészítéséhez is - tájékoztatta a Világgazdaságot Vaskovics Péter, a szövetség igazgatója. Mint elmondta, reményeik szerint a nyomtatók, a faxok és a lapolvasók is bekerülnek a jogdíjas eszközök körébe. A kormányrendelet kidolgozása azonban hosszabb időt igényel, különös figyelemmel a nagy elektronikai forgalmazókkal a közeljövőben kezdődő egyeztetésekre. Hozzátette: a szerzői és szomszédos jogok egyes kérdéseinek az információs társadalomban történő harmonizálásáról szóló úgynevezett Infosoc irányelv - amelyhez nemrégen igazodott szerzői jogunk - nem követel meg az uniós tagállamoktól egységes jogdíjkezelési rendszert, de a szerzőnek járó kompenzációt előírja.

Bár a tarifák befizetése átnyúlik 2004-re, a szövetség előreláthatóan mintegy 350 millió forint bevétellel számol a három éve bevezetett fénymásolási díjakból. A díj a fénymásológép-gyártókat, illetve -importőröket és az ilyen készülékek üzemeltetőit terheli. A szövetség által beszedett öszszeg mintegy 65 százaléka az importőröktől, 35 százaléka a berendezések üzemeltetőitől származik. A tapasztalatok szerint a nagy cégek - elsősorban az importőrök - általában maradéktalanul eleget tesznek befizetési kötelezettségeiknek. A kisebb vállalkozások - főként az üzemeltetők - azonban hajlamosak a mulasztásra.

A törvény szerint kétszeres összeg követelhető, ha az érdekelt a bejelentési és fizetési kötelezettségét nem teljesíti. A szövetség - folyamatosan ellenőrizvén a kötelezetteket - kezdetben elnézte az indokoltnak látszó késedelmeket. Jó ideje azonban szigorúan számon kéri az adósságot, és ha szükséges, bírósági útra tereli az ügyet. A nem fizetők a bírósági idézésre rendsze-

rint kiegyenlítik tartozásukat. Vaskovics Péter kitért arra: nemegyszer sújtják dupla díjjal az úgymond visszaeső, többször is mulasztó cégeket. A "büntető" összeg is a felosztási alapba kerül, és a szerzőket illeti.