A világ második legnagyobb autógyártója, a Ford Motor Company bejelentette, hogy idén 1 milliárd dollár körüli adózás előtti nyereséget, s részvényenként 1,20-1,30 dolláros eredményt vár. A Ford pontosan két éve hajtotta végre azt a költségcsökkentő-csomagot, melynek során 22,000 munkahelyet számolt fel Észak-Amerikában, öt egységet zárt be és egy 4,1 milliárd dolláros költségátcsoportosítást végzett veszteségei miatt. Akkor nem sokan hitték, hogy az intézkedések eredményre vezetnek, hiszen ahogy Bill Ford, elnök-vezérigazgató az elemzőknek elmondta: "ma már beszélhetünk a félig-teli vagy a félig-üres pohár filozófiájáról, de két évvel ezelőtt, a pohár nemcsak üres volt, de törött is." A vállalat túlszárnyalta a várakozásokat, tavaly 3 milliárd dollárral csökkentette költségeit és idén további 500 millió dolláros lefaragást tervez a gyártás költségeiből. Az erre az évre szóló pozitív várakozások az amerikai konjunktúrára és a rekordszámú új modellek piacra dobására is alapoznak.
Észak-Amerikában 1,5-1,7 milliárd dollár adózás előtti nyereséget várnak a tavalyi teljesült cél, a null-szaldó után. A profit az új modellek fejlesztési költségek előrelátható csökkenéséből származik, valamint abból, hogy a Ford 10-15 százalékkal csökkenti részvételét az észak-amerikai bérelhető autók piacán. A Merrill Lynch elemzői szerint a Ford mindenképpen jó úton halad, de a kérdés az, vajon 2006-ra meg tudja-e duplázni jelenlegi részvényenkénti nyereségét a japán autógyártók növekvő kapacitása és folyamatos költségcsökkentése mellett. A 2003-as európai eredményeket a cég január 22-én teszi közzé. (Financial Times)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.