BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Havi négymilliót kapna Vágó István az MTV-től

Aranyat érhet a Magyar Televíziónak Vágó István - állítják a köztévénél, és ennek megfelelő fizetést is kínáltak a sztártévésnek. Ha Vágó visszatérne az MTV-be, havi négymillió forintos fizetése - amelyhez járulékok is adódhatnak - csúcsnak számítana a magyar televíziózásban. Vágó a kereskedelmi tévétől havi hárommillió forintot és egyéb jutalékot kap, külön irodája van, a műsorvezetők közül egyedüliként. A fizetését akkor is megkapja, ha - mint most, a ValóVilág miatt - szünetel a műsora. Vágó egyébként tagadta, hogy visszatérne az MTV-hez, úgy tudjuk viszont, hogy az RTL-nél gyakorlatilag lemondtak róla, mondván: nem tudják megtartani.



Ilyen kiemelkedő anyagi megbecsülést a szintén RTL-es Fábry Sándor élvez még, ő adásonként kap pénzt, a műsor nyári szüneteltetése idején nem. A TV2-nél egy sztár fizetése sem lépi túl a kétmillió forintos határt. E körül van az MTV eddigi legmagasabb gázsija, Pálffy Istváné havi 38-40 híradós szereplésért. Műsorvezető-társa, D. Tóth Kriszta másfél millió forintért dolgozik havonta 35-38 alkalommal. Az Este vezetőjének, Simon Andrásnak is ehhez közeli a fizetése. Nem alacsony a délutáni Élesben műsorvezetői honoráriuma sem, adásonként 80 ezer forint.



Éppen Pálffyék 2002-es átigazolása a közszolgálati tévéhez indított el vitát, hogy az állandóan csődközeli helyzetben lévő, csak rendszeres állami segítséggel megmentett MTV adhat-e ilyen magas fizetéseket. Pálffyék 900 ezer körüli nézőszámmal vették át a Híradót, múlt héten volt olyan nap, hogy 1,2 millióan nézték a műsort. A mutatók azonban igencsak hullámzóak. Éppen Vágó rontotta tavaly a hírműsor nézettségét 2003 legnézettebb produkciójával, a Legyen Ön is milliomos!-sal. Amióta a vetélkedőt a ValóVilágra cserélte az RTL, a köztévé Híradójának nézettsége megugrott.



Vágót a Híradó előtti sávban induló új vetélkedő házigazdájának hívja az MTV. A játék német licenc, a Mindshare nevű médiaügynökség szerezte be, amely hirdetőket is ígér a műsorhoz. Tavaly már volt kísérlet arra, hogy vetélkedővel növeljék a hétórás sáv nézettségét. A Friderikusz-féle, Vitray Tamást a képernyőre visszahozó játékok mellett éppen a Mindshare kapott lehetőséget a Prézli nevű produkcióval. Ezek nézettsége azonban messze elmaradt a várakozásoktól: a milliós költségvetésű műsorok esetenként kevesebb nézőt vonzottak, mint a korábban ugyanekkor sugárzott, adásonként mindössze 150 ezer forintba kerülő Frédi és Béni rajzfilm. A vetélkedők hamar lekerültek a képernyőről.



A kétségtelen presztízsnövekedés mellett az dönti majd el Vágó sikerét - ha visszatér a köztévébe -, hogy a műsor körül milyen hirdetési bevételt lehet generálni. Ebben az összevetésben az MTV eleve hátrányból indul, mert míg a kereskedelmi tévéknél óránként 12 perc reklám sugározható, a közszolgálatin mindössze hat perc. Ennek ellenére az MTV vezetői állítják: megéri a befektetés, Vágó bizonyosan felkelti a hirdetők érdeklődését. Ugyanakkor a műsorvezető érkezése feszültséget is kelthet. Az MTV-nél ugyanis a legnagyobb beszállítók is hiába vártak hónapokig a pénzükre, ráadásul a köztévé éppen takarékosságot hirdetett, szinte valamennyi műsora árát 20-30 százalékkal lefaragta, és megszüntette az egyik legnézettebb adását, Szenes Iván nosztalgiaműsorát, amely mindössze másfél millió forintba került.



Az RTL Klubnál a csábítás hallatára új műsort ígértek Vágónak, vélhetően hiába. A kereskedelmi tévé ugyanakkor megnehezítheti a játékmester távozását: a szerződésben ugyanis féléves felmondási idő és egy moratórium van, amely egy évig tiltja Vágó elhelyezkedését más tévéknél. Az MTV-nél ezeknek a tételeknek a beszámításával is úgy vélik: Vágót át kell csábítani.

(Népszabadság)



Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.