BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedvezményes hitel a vállalkozásoknak

Az idén 14-15 ezer vállalkozás számára nyílik meg olyan finanszírozási lehetőség, amely segíti a versenyképességük javulását - közölte a gazdasági tárca.

A múlt évben 10-11 ezer vállalkozó összesen mintegy 50 milliárd forint kedvezményes hitelt vett fel, amely csaknem 60 milliárd forint összegű beruházás megvalósulásához járult hozzá.

A kormány 2002-ben a Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Program keretében fogalmazta meg a kis- és középvállalkozás-fejlesztés területét érintő célkitűzéseit, a végrehajtását 2003-ban kezdték meg. Az úgynevezett négy lépcsős hitelprogramon belül meghirdetett Mikrohitel Program, Széchenyi Kártya, Midihitel Program és az Európa Technológiai Felzárkóztatási Beruházási Hitelprogram különböző összegű és futamidejű hitelkonstrukciókat kínáltak.

A Mikrohitel Program elsősorban a vállalkozások fejlesztéseinek finanszírozását szolgálja. A felvehető hitel maximum 3 millió forint. A 2003-ban mintegy 904 vállalkozás vett fel hitelt 3,4 milliárd forint összegben.

A Széchenyi Kártya a 2002 augusztusától meghirdetett 500 ezer és 1 millió forint mellett, 2003. júliusától 2, 3, 4, 5 millió forint összegű hitelek felvételét is lehetővé teszi. A program keretében csaknem 8.500 darab kártyát adtak ki, ezzel összesen 20,2 milliárd forint hitelt helyeztek ki.

A kamattámogatással működtetett Midihitel Program a mikro- és kisvállalkozások maximum 10 millió forint összegű fejlesztési elképzeléseit támogatja. Eddig 11 bank és 124 takarékszövetkezet írta alá az együttműködési megállapodást a GKM-mel. Várhatóan 300-400 vállalkozás, a GKM kamattámogatása mellett összesen 3,5-4 milliárd forint összegben jut hitelhez 2003-ban, 2004-ben pedig további 700-800 vállalkozó részére 11 milliárd forint összegű hitelkihelyezésre számíthatnak.

Az Európa Technológiai Felzárkóztatási Beruházási Hitelprogram 80 milliárd forintos keretének terhére a kis- és középvállalkozások 10-500 millió forint összegben igényelhetnek fejlesztéseikhez pénzügyi forrást. A hitel július 10-i indulása óta 464 hitelkérelem érkezett be. Ebből 404 az engedélyezett hitelek száma, az összege pedig csaknem 22 milliárd forint.

A 2003 szeptemberében indult Lánchíd Faktoring Program keretében kamattámogatással egy vállalkozásnak 60 millió forint követelés faktorálására nyílik lehetősége. A szolgáltatás végzésére 20 faktor céggel, illetve bankkal kötött a GKM szerződést. 2003-ban 95 vállalkozás jutott összesen 137 millió forint kamattámogatáshoz.

A kis- és középvállalkozások 40 millió forintnál alacsonyabb összegű hitelfelvételéhez kapcsolódó garanciavállaláshoz a gazdasági tárca 50 százalékos mértékű garanciadíj-támogatást nyújt. A Hitelgarancia Rt-nek és az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítványnak 2003-ra a kis- és középvállalkozások hiteleihez kapcsolódó garanciavállalásaira 280 millió forint, illetve 60 millió forint díjtámogatási keretösszeget különítettek el.

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 2003. július 15-én elindított Kis- és Középvállalkozás Fejlesztési Tőkebefektetési Programja a kis- és középvállalkozások számára jelent meghatározott időtartamra, áttekinthető módon folyósított forrásjuttatást. A kihelyezhető fejlesztési tőke összege 40 milliárd forint. A forintban történő tőkebefektetés mértéke vállalkozásonként 50-500 millió forint, időtartama legfeljebb öt év lehet, az MFB Rt. szerzett tulajdonrészének maximális mértéke nem haladhatja meg a vállalkozás jegyzett tőkéjének 49 százalékát.

A többségi állami tulajdonú Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. fejlesztési tőke jellegű befektetéseket hajt végre a kis- és középvállalkozások körében 10-100 millió forint összegben, 3-5 éves időtartamra. A társaság a 2003. évben 15 vállalkozás, több mint 800 millió forintos tőkebefektetéséről döntött.

A Beszállítói Befektető Részvénytársaság célja a beszállítói tevékenységet végző, vagy bizonyíthatóan azzá váló hazai kis- és középvállalkozások fejlődésének előmozdítása, gyártástechnológiájuk fejlesztése, új termékek bevezetése, export-képességük növelése, piaci pozíciójuk megerősítése. E cél elérését a társaság a vállalkozások feltőkésítésével, átmeneti időre szóló tulajdonrész-szerzéssel támogatja.

A társaság a befektetés időtartama - 3-7 év - alatt társ-tulajdonosként együttműködik a vállalkozások tulajdonosával. A társaság 2003. decemberéig csaknem 482 millió forint kihelyezéséről hozott döntést. Az év végéig további 3-4 befektetési döntés zárulhat le, amelyek teljesülésével várhatóan megvalósul a tervezett 600 millió forint nagyságrendű éves kihelyezés. (MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.