BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább csökkentenék az adókat a német pártok



A német parlamenti pártok - a decemberben a kormányzat és az ellenzék egyezségével elfogadott reformok után - további adócsökkentést tartanának szükségesnek, ennek finanszírozását illetően azonban jelentős ellentétek feszülnek közöttük. A közterhek csökkentését mindenekelőtt az tenné szükségessé, hogy Németországban tavaly tíz év óta nem tapasztalt ütemben romlott a foglalkoztatás, a legutóbbi DIW-becslés szerint pedig az idei növekedés elmarad a kutatóintézetek legutóbbi, közös előrejelzésében szereplő 1,7 százaléktól, és legfeljebb 1,4 százalék lesz.

A kormányzó szociáldemokraták nevében a gazdasági és munkaügyi miniszter beszélt további adóreformok lehetőségéről, hozzátette azonban, hogy a kirótt terheket csak akkor lehet mérsékelni, ha az ellenzék hozzájárul a szubvenciók jelentős lefaragásához. Wolfgang Clement azonban ilyen lépésre kevés esélyt lát a konzervatív blokk részéről, a személyi jövedelemadó legfelső kulcsának további leszállításától pedig a politikus pártja nevében határolódott el. A kormány és az ellenzék decemberben közösen dolgozott ki egy monstre reformprogramot, akkor a felek kinyilvánították azon szándékukat, hogy további lépéseket tegyenek a közterhek enyhítésére.

Az adócsökkentések a bajor CSU napirendjén is előkelő helyen állnak, a párt a hét első felére időzített, zárt tanácskozásán állítólag egy további, 15 milliárd eurós közteher-csökkentési programot dolgoz ki, amely - a Reuters értesülése szerint - jelentősen eltér testvérpártja, a CDU ilyen irányú elképzeléseitől. A decemberben összpárti jóváhagyással elfogadott reformcsomag keretében eredetileg a szociáldemokraták akartak ilyen összegű, ez évre előre hozott adócsökkentést végrehajtani, amit egy kompromisszum keretében 8,9 milliárd euróra módosítottak, mert a CDU ellenezte, hogy az adócsökkentést nagyrészt további eladósodással finanszírozzák.



Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.