A gazdasági versenyképesség operatív program (gvop) keretében a következő három évben 43,42 milliárd forint jutna a kis- és középvállalkozások fejlesztésének pályázati támogatására - tudtuk meg. Az idei 11 pályázat helyett jövőre hatot hirdetnek meg. Ezek összkeretéből - a gvop pénzügyi terve szerint - 30,6 milliárd forint az EU-s támogatás, a többi költségvetési forrás.
A legtöbb támogatást a kkv-k műszaki-technológiai hátterének fejlesztésére szánják. Két pályázatára 31,48 milliárdot terveznek. Ennek 87 százaléka jutna a szféra műszaki-technológiai fejlesztésére, a többi a korszerű menedzsmentrendszerek és -technikák támogatására. Az előbbinél a támogatási maximum 25 millió, az utóbbinál 1,4 millió.
A vállalkozási kultúra fejlesztését célzó két tervezett pályázatra a gvop pénzügyi terve értelmében 2004 és 2006 között 4,07 milliárd jutna (3,05 milliárddal a strukturális alapok, a többivel a költségvetés járul ehhez). Az összkeret fele-fele arányban oszlik meg az alap-, illetve az emelt szintű, szakmaspecifikus tanácsadás támogatása között. Míg azonban az előbbinél a 0,5 millió forint a tanácsadásonként elnyerhető támogatási maximum, addig az emelt szintűnél kétmillió.
Ugyancsak két pályázat kiírása várható a vállalkozói szektorbeli együttműködés támogatására. Ezek háromévi 7,87 milliárdos összkeretének (5,51 milliárd a strukturális alapok hozzájárulása, a többi költségvetési forrás) 13 százalékát szánják a kkv-k közötti együttműködés szervezésére. Az erre maximálisan elnyerhető támogatás várhatóan ötmillió forint lesz. Az együttműködő vállalkozások közös célú beruházását, fejlesztését célzó pályázatra szánják az összkeret 87 százalékát, a támogatási plafon ez esetben 60 millió forint lenne.
Magos Katalin-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.