BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az üzleti világban folytatja László Csaba

A pénzügyminiszter, akinek utolsó hivatalban töltött napja vasárnap volt, Friderikusz Sándor A szólás szabadsága című műsorában távozásának pontos körülményeiről nem kívánt szólni. A miniszterelnökkel e kérdésben folytatott megbeszélésével kapcsolatban kijelentette: "ez olyan kérdés, amelyről úriemberek nem beszélnek". Ugyanakkor utalt arra, hogy menesztésének oka nem állt messze a nyilvánosság előtt elhangzottaktól.

László Csaba hangsúlyozta, hogy az elmúlt mintegy másfél éves tevékenysége során számos olyan lépést készített elő, amelyre mindmáig büszke, köztük az eva bevezetését, illetve a kincstári rendszer átalakítását említette.

Megfogalmazása szerint nem sikerült megtalálnia a szükséges egyensúlyt a pénzpiacok, a jegybank és a politika háromszögében.

Az egyetlen konkrét hiba, amelyet minisztersége idejére megjelölt, hogy talán nem mérte fel helyesen a sáveltolás következményeit. A forint árfolyama sem akkor, sem azt követően nem közelítette meg korábbi erős pozícióját.

(A kormány és a jegybank közös döntése volt, hogy 2003. júniusában 2,26 százalékkal eltolta a sávot, a korábbi 276,1 forintos sávközép 282,36 forintra változott. A döntéssel gyakorlatilag leértékelték a forintot az euróval szemben.)

László Csaba pénzügyminiszter néhány hónap pihenés után az üzleti szférában kívánja folytatni pályafutását.(MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.