BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Budapestről a SkyEurope

Március végétől már tíz európai városba viszi utasait Budapestről az alig két éve életre hívott szlovák SkyEurope olcsó légitársaság. A céget egy sok nyugat-európai pénzügyi tapasztalattal és vállalatvezetői múlttal is bíró fiatalember, Christian Mandl alapította néhány társával. Saját pénzükön kívül az ABN Amro és az EBRD forrásait is fölhasználják az egyre erőteljesebb terjeszkedéshez.

Mandl tervei szerint a két fő bázisról - Pozsony és Budapest - az idén több mint 800 ezer utast szállítanak majd (tavaly 171 ezret), s ennek legalább egyharmada a magyar repülőtérről indul, vagy oda érkezik. Elképzelhető, hogy idővel Debrecenben is megjelennek, egy másfajta vonzáskörzet lehetőségeit kihasználni. A SkyEurope rendkívül ígéretesnek tartja a negyvenmilliós lengyel piacot, ezért nem kizárt, hogy valamelyik ottani nagyvárosban lesz a cég még az idén kijelölendő, harmadik bázisrepülőtere.

A célállomások számának növelése mellett hatékonyabbá akarják tenni a már meglévő kereskedelmi kapcsolatrendszerüket. Egyebek között a Danubius Hotelsszel is együttműködnek a magyarországi gyógyfürdő-kapacitás jobb kihasználása érdekében, honlapjukon a Hertz autókölcsönzőt és a hotel.com szállásfoglaló weblapot is ajánlják.

Érdekes fejlemény: több más légitársasággal szemben a SkyEurope nem csökkentette az utazási irodáknak felszámított 6-7 százalékos jutalékot. Ettől azt várja, hogy nem zavarodnak meg a partnerek, és stabilan növekvő lesz a forgalom.

A cég tavalyelőtti, tört évben rögzített bevétele 4,4 millió euró, tavaly 13,1 millió volt, az idén pedig 60 millió eurót tervez. Tavalyelőtt kettő, tavaly már nyolc, az idén pedig összesen 12 gép viszi az utasokat 12 ország 18 célállomására. (MN)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.