Csökkenteni akarják a borvidékek számát
Szerdán az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága elé kerül az új bortörvény. A borvidékek számának csökkentését illetően egyetértés van a szakmai szervezetek és a politikai pártok között, míg a borász társadalom a borrégiók létrehozása ügyében megosztott.
Szakmai és politikai konszenzus eredményeként szerdán az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága elé kerül az új bortörvény - mondta Botos Ernő Péter, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének főigazgatója, a téma miniszteri biztosa a távirati irodának. A javaslat a jogszabály azon változata, amelyben mind a szakmai szervezetek, mind a politikai pártok egyetlen kérdés kivételével egyetértettek.
Hozzátette: a bizottság elé kerülő javaslat a jogszabály azon változata, amelyben mind a szakmai szervezetek, mind a politikai pártok egyetlen kérdés kivételével egyetértettek.
A miniszteri biztos elmondta: a készülő új bortörvényt szakmai vélemények alapján azért kellett több mint 80 helyen módosítani, hogy az minél hatékonyabban segítse a szőlőtermesztés és a borászat szerkezetátalakítását, ami nem halasztható tovább.
Az átdolgozás eredményeként egyszerűsödtek az úgynevezett területi és borkategóriák, továbbá külön fejezet foglalkozik a törvényjavaslatban a Tokaji borral és azt a védett eredetű borok közé sorolja.
Ha a törvényjavaslatot a parlament elfogadja, akkor átalakul az ellenőrzés rendszere is.
Botos Ernő Péter közölte: az egyeztetés eredményeként megszűnik a különleges minőségi bor kategória, ezzel egy időben megerősödik a védett eredetű bor kategóriája.
A törvényjavaslat rendeleti szintű szabályozást ír elő többek között a jégbor és a főbor esetében. Megszűnik a védett termőhely fogalma is.
Létrejönnek a borvidékekhez és a védett eredetű borokhoz kötött borminősítő bizottságok.
A miniszteri biztos tájékoztatása szerint a szakma csupán a borrégiók létrehozása ügyében megosztott.
Elmondta: abban egyetértés alakult ki, hogy a borvidékek számát csökkenteni kell, csak az vitatott, hogy ez milyen módon valósuljon meg.(MTI)


