Elbukott lengyel áfaterv
Még bizonytalanabbá vált a közvéleményben immár csak 10 százalék körüli támogatottságot élvező kisebbségi lengyel kormány helyzete, miután áfaemelési javaslatát a saját frakciója is elutasította a parlamentben. Andrzej Raczko pénzügyminiszter kijelentette, hogy a tervvel most a felsőházban próbálkoznak, mert annak végleges meghiúsulása sok száz millió zloty összegű kiesést jelentene a költségvetésben. Az áfaemelés részét képezi a kormányzati megszorító csomagnak, amelynek elutasítása esetére - mint a Bloomberg emlékeztet - Leszek Miller kormányfő kilátásba helyezte lemondását.
Az átfogó makrogazdasági szanálási terv keretében 2007-ig mintegy 50 milliárd zloty öszszegű megtakarítást kellene elérni, a megfelelő indítványról tíz nap múlva szavaznak a lengyel alsóházban. A kilátásokat valamelyest árnyaltabbá teszi a legnagyobb ellenzéki csoportosulásként számon tartott Polgári Platform (PO) azon bejelentése, hogy kész támogatni a program azon részeit, amelyekkel meg lehet állítani a zloty gyengülését.
Miller idő előtti leváltásának lehetőségéről néhány napja még a belügyminiszter beszélt. Jozef Oleksy szerint a kormánypárt maga is megosztott a tekintetben, hogy mikor kellene felszólítani a kormányfőt a miniszterelnöki szék szabaddá tételére. Utóbb a kormányzó Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) parlamenti frakciójának vezetője bocsátkozott találgatásokba a párt és a kormány vezetésének kérdéseiről. Krzysztof Janik - miközben utalt a miniszterelnök-csere lehetőségére - megállapította, hogy jelenleg mindenekelőtt a helyzet stabilizálására kellene törekedni, és mellőzni kellene a kabinet átalakításáról szóló mendemondát. A frakcióvezető nem zárta ki, hogy ő maga üljön a kormánypárt megüresedett elnöki székébe, bár a posztra a belügyminisztert, továbbá Jerzy Szmajdzinski hadügyminisztert is alkalmasnak találja. (VG)


