Az üvegzsebtörvény hatásának elemzésére készül az igazságügyi tárca. Áttekintik azon gazdálkodószervezetek körét és tevékenységét, amelyekben a költségvetési szervek befolyással bírnak. Megvizsgálják, hogyan hatályosulnak a fél éve élő törvény rendelkezései, hol akadozik érvényesülése, milyen döntések szükségesek maradéktalan megvalósulása végett - tudta meg lapunk. A munkát aktuálissá teszi a kormány takarékossági intézkedéseit megalapozó ÁSZ-jelentés, amely szerint az érintett, kétszáznál több gazdasági társaság 85 milliárd forint költségvetési támogatásban részesül, kizárólag állami feladatot lát el, közvetlenül vagy közvetve minisztériumi irányítás alatt áll, és számláit kereskedelmi bankok vezetik.
Az üvegzsebtörvény igyekszik szigorítani és átláthatóbbá tenni az állami többségű cégek alapítását és működését. A 200 millió forintnál nagyobb cégek felügyeletét az ÁSZ-ra bízza. Kiderült: az ÁPV Rt.-hez tartozó cégeken túl további száz ilyen gazdálkodószervezet működik, számuk - érdekes módon, ahogy a minisztériumok létszám-megtakarításokra kényszerülnek - az utóbbi hónapokban nő.
Míg a privatizációs törvény hatálya alá tartozó cégekben csökken az állami jelenlét, szaporodnak a minisztériumok és az állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok, s az utóbbiak által alapított cégek. A tárcák nem fordítanak kellő gondot a tulajdonosi jogok gyakorlására. Elnagyolt az üzleti tervek jóváhagyása, számonkérése, a felügyelőbizottságok ellenőrzési tevékenysége sincs arányban a közpénzek súlyával. Gyakran a szervezetek bankszámlái jelentős, a minisztériumokból átutalt költségvetési támogatásokkal híznak. Így a társaságok folyamatosan többmilliárdos kamatbevételhez is jutnak. Ugyanakkor többnyire veszteségesen gazdálkodnak, jegyzett tőkéjüket felélik, a hiányt a költségvetési pénzek pótolják.
Az üvegzsebtörvény-javaslatot elfogadó 2002-es kormányhatározat előírja a költségvetési szervek által létrehozott cégek elemzését. A Pénzügyminisztériumban készül az idevágó felmérés, amely az érdemi felülvizsgálat alapjául szolgálhat. Az igazságügyi tárca még januárban, miniszteri szinten kereste meg a társminisztériumokat, a számvevőszéket és a Kehit, tájékoztatást kérve a törvényben és a kormányhatározatban foglaltak hatályosulásáról. A tárcától kapott információ szerint a hatáselemzést tavaszra befejezhetik, de a munka nem zárulna le, azt folyamatos feladatnak tekintik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.