Eredetvédett borok Villányban
A villányi minőségi termelők reményei szerint a 2004-es szürettől már az új borvidéki eredetvédelmi szabályzat szerint készülhetnek a borok Magyarország "mediterrán" borvidékén. A Világgazdaság megtudta: a szabályozás tervezete már elkészült, és benyújtották azt a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek. Hazánk egyik legnagyobb presztízsű vörösboros területének borászai jelenleg a tárca rendeletére várnak. Mint arról már beszámoltunk, januárban érvénybe lépett az első hivatalos eredetvédelmi szabályzat. Az ugyanakkor nem borvidékre, hanem az egri bikavérre vonatkozik, így a villányi kezdeményezés minősülhet az első borvidéki szintű szabályozásnak.
Amennyiben a miniszter jóváhagyja a tervezetet, villányi megjelöléssel kizárólag eredetvédett borokat lehet majd forgalomba hozni a borvidékről. Az asztali és a tájborok továbbra is csak dél-dunántúliak lehetnek. Cukortartalommal bíró, édes, félédes vagy félszáraz vörösbor szintén nem adható el villányiként.
A szabályzat alapján megszűnne a minőségi bor kategóriája. Helyette lép be a rendszerbe a villányi eredetvédett classic - tájékoztatta lapunkat Gere Attila, a villányi hegyközség elnöke. Ennek feltételrendszere szigorúbb, mint amit a bortörvény a minőségi borok esetében megszab. A "legbeszédesebb" mutató, a hektáronkénti hozam részleteit ismertetve Gere Attila elmondta: csupán a kékoportó esetében engedik meg a bortörvényben is érvényesített 100 hektolitert. A merlot, a zweigelt vagy a kékfrankos esetében ez 90 hektoliter lesz, míg a legnagyobb presztízsű fajtákból - cabernet sauvignon és franc, valamint pinot noir - mindössze 70 hektoliternyi termés szüretelhető egy-egy hektárról.
A classic előírásainak teljesítése kötelező lesz a termelők számára. A csúcsot képező prémium kategória viszont választható. Eredetvédett prémium 2004-től csak hektáronként 5000-nél magasabb tőkeszámú területekről készíthető - ha ez nem teljesíthető, rendkívül alacsony tőkénkénti rügyszámot állapítanak meg -, s a termésmennyiség egyetlen fajta esetében sem haladhatja meg az 50, illetve a 40 hektolitert.
További fejlemény, hogy a villányi borokat előminősítik majd a borvidéken. Létrejön a helyi borbíráló bizottság - várhatóan 50-60 fős körből áll össze rotációs alapon az esetenként tízfős testület -, amelynek érzékszervi vizsgálata és jóváhagyása nélkül nem juthat el villányiként jelölt bor az Országos Borminősítő Intézethez.
Gere Attila elmondta még: megfogalmazódott a szándék arra is, hogy villányi bort a későbbiekben kizárólag helyben, azaz a borvidék határain belül palackozhassanak.


