Először csak az uniós csatlakozás miatt szükséges technikai módosításokra vonatkozó javaslatot tárgyalja a környezetvédelmi termékdíjak ügyében a kormány. A tartalmi kérdésekre vonatkozó tervezetet várhatóan ezt követően, külön terjesztik a kabinet elé - értesültünk. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) átfogó csomagot dolgozott ki a termékdíjas előírások kiterjesztésére.
A tartalmi kérdések egy részében azonban több érintett ágazat, majd minisztérium is a zöldtárcával ellentétes álláspontra helyezkedett.
A csatlakozással összefüggő technikai változtatások közé tartozik, hogy a díj megfizetése és bevallása május 1-jétől a többi uniós tagállamból importált termékdíjköteles áruk esetén az áfa megfizetésére vonatkozó szabályok szerint, önbevallásos úton fog történni. A termékdíjköteles termékek hulladékának hasznosítását biztosító rendszeres támogatás az uniós versenysemlegességi előírások miatt megszűnik. A zöldtárca közbeszerzés útján rendel hasznosítási szolgáltatást a hulladékfeldolgozó vállalatoktól vagy a koordináló szervezetektől. Az ezekre vonatkozó javaslatot más jogharmonizácós változtatásokkal együtt egy-két héten belül tárgyalhatja a kabinet.
A tartalmi kérdésekre vonatkozó tervezetet később, igaz, a KVM szerint csak néhány hét csúszással, terjesztenék a kormány elé. A legnagyobb vitát az újratölthető csomagolások jogszabályi preferálására vonatkozó javaslat váltotta ki. Az italcsomagolásoknál a jelenlegi tömeg alapú helyett darab alapú termékdíjat vetnének ki, hogy egy erre épített pluszdíjjal a gyártókat a többutas csomagolású termékek forgalmazására ösztönözzék. Ez alól úgy lehetne mentességet kapni, ha az egyes terméktípusokat meghatározott arányban újratölthető csomagolásban hoznák forgalomba.
Az érintett iparágak az újratöltés preferálását a várható többletterhek és az ellenőrizhetetlen import következtében előálló visszaélési lehetőségek miatt ellenzik, a piaci folyamatokkal ellentétes irányúnak értékelve az előterjesztést. Az ágazatok a környezeti előnyt is megkérdőjelezik. A KVM az erre vonatkozó hatásvizsgálatot az elkövetkező hetekben teszi közzé.
Az eddigi egyeztetések eredményeként a zöldtárca több ponton módosított a tervezeten, így a tejek és tej alapú italok körében nem, a nem szénsavas üdítőknél alkalmazott italoskartonok esetében pedig nem vagy csak jelképes mértékben szorgalmaznák az újratöltést. Csökkentek az újrahasználatra ösztönző kiegészítő termékdíjak összegei is. A legutóbbi tervezetben egy 1,5 literesnél kisebb műanyag palack esetén a korábban megjelölt 25 forint helyett már csak 0,25 forint pluszdíj kivetését javasolja a KVM. Abban megmaradt a véleménykülönbség, hogy a KVM az eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetne a hulladékképződés megelőzésére, míg a gazdasági tárca a hasznosításra és a szelektív hulladékgyűjtésre helyezné a hangsúlyt.
Jelentős különbségek vannak a termékdíjak gépjárművekre, elektronikai és elektromos eszközökre történő kiterjesztésével, s a hígítók és oldószerek után kivetett termékdíj megszüntetésének időpontjával kapcsolatban. A tárcák egyeztetnek, így nem dőlt el, hogy a KVM javaslatait a többi minisztérium ellenvéleményével terjesztik-e a kabinet elé.
Koncepcionális véleménykülönbség a tárcák között
Várhatóan kettéválasztják a termékdíjas előírások módosítására vonatkozó javaslatcsomagot a tárcák közötti tartalmi véleménykülönbségek miatt. A legnagyobb vita továbbra is az újratölthető csomagolások preferálása körül van. Németh I. Gergely
-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.