BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Medgyessy: évértékelés 2.

A kormányfő második alkalommal tart évértékelőt, amely előtt közgazdászokkal, kutatókkal konzultált és közvélemény-kutatási adatokat elemzett. A felszólalást a kormányfő tegnap este egyeztette az MSZP elnökségi tagjaival, illetve a miniszterekkel. Meghívást kapott az ülésre Göncz Árpád volt köztársasági elnök, Boross Péter egykori miniszterelnök, valamint Antall József néhai kormányfő özvegye. Két volt miniszterelnök, Horn Gyula és Orbán Viktor jelenleg is képviselő. Június közepéig 48 törvény megalkotását tervezi a Parlament.



Medgyessy Péter egy éve, első országértékelő beszédében jelentette be a tíz pontból álló Európa-tervet, amelyet később kibővítettek a gyermekek életfeltételeinek javítását célzó feladatokkal. A Miniszterelnöki Hivatalban (MeH) készült összesítés szerint azonban az ígéretek többsége teljesül.



"2004. május 1-jétől ingyenes lesz az állami múzeumok látogatása" - jelentette be a kormányfő. A MeH összefoglalójából kiderül: megtörtént az ingyenes belépést biztosító múzeumok kijelölése - 140 múzeum és kiállítóhely közül 23 lesz ingyen látogatható -, a költségvetés pedig tartalmazza a forrásokat. A miniszterelnök beszélt a Magyar Design Központról is, amely a modern élet tárgyainak ad otthont. Az alapkőletétel a május elsejei csatlakozási ünnepségsorozathoz kapcsolódóan lesz. A 2004-re ígért Modern Művészeti Múzeumról viszont nincs hír. "Megemeljük a kiváló és érdemes művészek, valamint a Kossuth-díjasok juttatását" - mondta Medgyessy Péter. A kormány 2003-ban és 2004-ben is megemelte a Kossuth-díjjal járó összeget. Az ígéretek között szerepelt a filmtörvény, amelyet decemberben egyhangúlag fogadott el a T. Ház, és másfél milliárd forinttal több támogatás jut a filmgyártásnak.



"2003-ban 25 mentőállomást újítunk fel, és 150 új mentőautót helyezünk forgalomba" - jelentette be a miniszterelnök. Az egészségügyi tárca tavaly 33 mentőállomás felújítására írt ki közbeszerzési eljárást. Ezek nagy részének korszerűsítése az év végéig befejeződött, és megkezdődött hét új mentőállomás építése is. Negyvenhat új mentőautót adtak át, az év elején még 48 esetrohamkocsi és 53 mentőkocsi érkezik. "Folytatjuk az új Honvédkórház évek óta félbehagyott építését, és 2005-ben megkezdődik a gyógyítás a kórház új szárnyában" - mondta Medgyessy Péter. Várhatóan 2005 őszén kezdődik meg a gyógyító tevékenység a kórház sürgősségi betegellátó részén.



Ígéret hangzott el a közoktatási törvény módosításával az oktatás korszerűsítésére; a jogszabályt tavaly júniusban a parlament elfogadta. "Az iskolák 2002-ben megkezdett hat és fél milliárd forintos felújítási programját további ötmilliárd forintos, kedvező feltételű iskolafelújítási hitelprogrammal egészítjük ki" - jelentette be a miniszterelnök. Az Oktatási Minisztérium és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 2003 márciusában hirdette meg pályázatát, amelyre 2004. január 6-ig 102 fenntartó, 134 oktatási intézményre, összesen kilencmilliárd forint hitelre nyújtott be pályázatot. Az ígért 13 milliárd forintos, 2006-ig tartó szakiskola-korszerűsítési program folyik; ennek keretében 90 intézmény fejlesztésére kerülhet sor. 2003-ban a programra az oktatási tárca körülbelül kétmilliárd forintot fordított.



Jelentősen túlteljesült a nagy sebességű internetes végpontok növelésének ígérete: az ígért százezerrel szemben a széles sávú internet-előfizetések száma tavaly októberre meghaladta a 200 ezret. "2003 márciusától 25 százalékkal csökkentjük az internetezés költségeit" - közölte a kormányfő. Az informatikai tárca tavaly márciusban valamennyi távközlési céggel és számos internetszolgáltatóval megkötötte a kedvezményes telefontarifa-csomagokról szóló szerződést, ezáltal csökkentek az internetezés költségei.



"2003 márciusától 150 milliárd forintos technológiai felzárkóztatási hitelprogramot indítunk, amelyből 40 milliárd forint a kisvállalkozások kedvezményes hitelezésére szolgál" - ígérte Medgyessy Péter. Az MFB tavaly márciusban meghirdette az Európa Technológiai Felzárkóztatási Hitelprogramot. A bankok 54 milliárd forintot meghaladó értékben, körülbelül 600 hitelkérelmet fogadtak be a kis- és középvállalkozások számára elkülönített keret terhére. Még májusban elindult a tőkehiánnyal küzdő vállalatok számára a 40 milliárd forintos tőkepótló hitelprogram is.



Medgyessy Péter azt is bejelentette: megkezdik a hátrányos helyzetű térségekben gazdálkodók középlejáratú hiteleinek hároméves konszolidációs programját, 25 milliárd forint értékben. Az áprilisban elfogadott kormányrendelet alapján összesen mintegy 19 milliárd forint adósságtól szabadulhatnak meg a gazdák. A benyújtott pályázatok közül 946-ot fogadtak el, és ha a pályázók a vállalt kötelezettségeiket teljesítik, évente mintegy 3,1-3,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak.



"2003 tavaszán elindítjuk az autópálya-programot, és megkezdjük a 4-es metró építését" - mondta Medgyessy Péter. A már elfogadott jogszabályok alapján 2006 végéig 431 kilométer új autópálya és autóút épül meg. 2003 júniusában a parlament döntött a 4-es metró megépítésének állami támogatásáról, 2004. január 14-én pedig a kormány jóváhagyta a pénzügyminiszter és Budapest főpolgármestere által előkészített szerződést.(MR/NOL)



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.