BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

MTV elnökválasztás: ma döntenek az időpontról

A posztra pályázók meghallgatásának lezárulta után, ma dönt a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége arról, mikor üljön össze a médium elnökének megválasztására a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium - értesült több, név nélkül nyilatkozó elnökségi tagtól hétfőn az távirati iroda.

Közlésük szerint, a legutóbbi pályázatok menetéhez hasonlóan, a kiértékelési időszak utolsó napján, azaz március 5-én foglalkozhat e témával a testületet.

A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége január 12-én tette közzé a közszolgálati médium elnöki posztjára kiírt pályázati felhívást, beadásának határideje február 10-e volt.

A korábbi pályázatok gyakorlata szerint az elnökség aznap dönt arról, kit jelöl a posztra, amikor a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium összeül, hogy szavazzon a kérdésben.

A Magyar Televízió Rt. elnöki posztjára Ragáts Imre tavaly év végi lemondása után írt ki pályázatot a kuratóriumi elnökség. Az alig fél évvel korábban megválasztott volt tévéelnök egy általa jogosulatlanul megkötött, majd titkosított filmszerződés nyilvánosságra kerülése napján, december 18-án mondott le a tisztségről.(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.