Négy új bankfiókot nyit az Inter-Európa Bank
Az Inter-Európa Bank Rt. (IEB) az idén 8 százalékos eredménynövekedéssel és 8-9 százalékos mérlegfőösszeg növekedéssel számol - jelentette be Luigi Mastrapasqua, a bank vezérigazgatója sajtótájékoztatón Budapesten.
A vezérigazgató elégedettségét fejezte ki a bank 2003-as eredményeivel kapcsolatban, amelyek meghaladták a tervezettet.
A pénzintézet adózott eredménye 32,5 százalékkal 1,5 milliárd forint fölé, a konszolidált adózott eredmény 66 százalékkal 1,98 milliárd forintra nőtt.
A vezérigazgató elmondta: a tulajdonos célja, hogy növelje a bank piaci részesedését, fejlessze az elektronikus szolgáltatások területét és új termékekkel jelenjen meg. Szavai szerint elképzelhető, hogy az idén a bank a tavalyi 5 százaléknál magasabb osztalékot fizet.
A vezérigazgató ismertetése szerint a tulajdonos hitelintézet, a SANPAOLO IMI, a bank 85,22 százalékának tulajdonosa erősíteni kívánja jelenlétét Magyarországon.
A tulajdonos tanácsadói jelenleg is megbeszéléseket folytatnak a még tőzsdén lévő közkézhányad jövőjéről.
Luigi Mastrapasqua elmondta, hogy az idén négy új bankfiókot nyitnak. A költségek 14 százalékos növekedésével számol a bank üzleti terve úgy, hogy a személyi jellegű kiadások 11,5 százalékkal, a beruházási jellegű költségek pedig 16 százalékkal emelkednek.
A bank húzóterméke tavaly a lakossági hiteleken belül is a lakáshitel-állomány jelentős bővülése volt. A lakosságnak nyújtott hitelállomány 74 százalékkal nőtt, az éven túli hitelek állománya 27 milliárd forintot, míg az éven belülieké 1 milliárd forintot tett ki.
A bank vezetősége sikeresnek tartja az eurókölcsön év eleji bevezetését, ami a lakástámogatások szigorítása miatt szűkülő lakáshitel-kereslet helyett húzóterméke lehet a banknak az idén.
Az első másfél hónapban lakáscélra is felhasználható eurókölcsönből 450 millió forintnak megfelelő összeget folyósított a bank. A pénzintézet tőkemegfelelési mutatója várhatóan 12 százalék körül alakul az idén.(MTI)


