Röviden
Veszít vonzerejéből Románia
Romániába az idén várhatóan 0,5 milliárd euró összegű külföldi tőke érkezik, szemben a tavalyi 1,3 milliárddal és a 2002-ben fogadott 1,21 milliárddal. A bécsi nemzetközi gazdasági összehasonlító tanulmányok intézete (WIIW) által készített elemzés szerint az országban az egy főre jutó külföldi tőkebefektetés tavaly 61 euró volt, amivel Délkelet-Európában a negyedik helyre szorult. (Rompres)
Pezseg a cégalapítás Ausztriában
Az osztrák gazdasági kamara szerint tavaly több mint 30 ezer vállalkozás indult az országban, ezek - közvetlenül, illetve közvetve - 174 ezer munkahelyet teremtettek. Ennek folytán a vállalatalapítás 33 ezerrel több állást eredményezett, mint amennyi a cégek csődje miatt megszűnt. (APA)
Leépítés után szívroham
Egy finn tanulmány szerint a munkahelyi létszámleépítés nemcsak az elbocsátott dolgozók számára lehet sokkoló hatású, hanem azoknak is, akik nem kerültek lapátra. A felmérés kimutatta, hogy a drasztikus létszámcsökkentéseket megélő dolgozóknál kétszeresére nőtt a szív- és érrendszeri betegségek előfordulásának veszélye. (BBC News)


