Tavaly a kivitel volumene 9 százalékkal, a behozatalé 10 százalékkal nőtt az előző évhez képest - közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal.
A jelentés szerint a forgalom forint- és deviza-árszínvonala sem az exportban, sem az importban nem változott számottevően, ebből következően a cserearányokban sem történt lényeges változás.
A forint az euróhoz viszonyítva 4 százalékkal leértékelődött, a dollárhoz viszonyítva 13 százalékkal erősödött. Egy év alatt a forint összességében 1 százalékkal gyengült: az első félévben mintegy 3 százalékkal erősödött, a második félévben viszont 3-4 százalékos gyengülés következett be.
Január-novemberben az export- és az importárindexek egyaránt 1 százalék körüli forint-árszintcsökkenést jeleztek. A devizaárszint a forgalom mindkét irányában szintén 1 százalékkal csökkent, mivel az időszakban a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest összességében változatlan maradt.
A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint a kivitel volumene éves szinten 9 százalékkal nőtt, az első félévi stagnálást a második félévben - különösen a negyedik negyedévben - a forgalom dinamikus növekedése követte.
A gépek és szállítóeszközök kivitele az év során folyamatosan meghaladta a bázisidőszaki szintet. A legjelentősebb, 26 százalékos növekedés az év utolsó negyedévében következett be, főként a híradás-technikai és hangrögzítő berendezések forgalmának erősödése miatt. Ezzel szemben a videojátékokat tartalmazó feldolgozott termékek forgalma az első félévben mintegy 10 százalékkal maradt el az előző év azonos időszaki szinttől.
Az úgynevezett bázishatás megszűnésével 2003 második felében a feldolgozott termékek exportjában 8 százalék körüli emelkedést mértek.
A behozatal volumene 2003 során folyamatosan bővült, a második félévi növekedés mértéke jelentősen meghaladta az első félévit. A legnagyobb, 12 százalékos növekedést importban is a gépek és szállítóeszközök árufőcsoport forgalmában regisztrálták.
A legfontosabb régióból, az Európai Unióból származó gépek esetében a forgalom 6 százalékkal bővült. Ugyanakkor a fejlődő, illetve a közép- és kelet-európai országok esetében több mint 20 százalékos volt a volumen növekedése. A mobiltelefonokat jelentős értékben tartalmazó híradás-technikai, hangrögzítő és -lejátszó készülékek importja mintegy harmadával bővült. A gépimport együttesen 18 százalékát képviselő speciális szakipari gépek, illetve általános rendeltetésű ipari gépek volumene egyaránt mintegy ötödével növekedett.
Jelentősen, 9 százalékkal nőtt az energiahordozók behozatala, ez leginkább a gáz 12 százalékos volumenbővülésével magyarázható.
A külkereskedelmi forgalom forintban számított árindexei az év első felében az exportban és az importban egyaránt néhány százalékos csökkenést, az év második felében pedig - a forint gyengülésével párhuzamosan - néhány százalékos emelkedést mutattak, és ez éves szinten az árszínvonal változatlanságát eredményezte mind az exportban, mind az importban.
A kivitelen belül a gépek és szállítóeszközök árszintje mintegy 2 százalékkal csökkent. A meghatározó súlyú árufőcsoportok közül legnagyobb mértékben, 4 százalékkal az élelmiszerek, italok, dohány árufőcsoport árszínvonala nőtt, a feldolgozott termékeké 2 százalékkal növekedett.
Behozatalban is csak a gépek és szállítóeszközök árszínvonala mérséklődött, a csökkenés mértéke 2 százalék volt. A legnagyobb mértékben, 5 százalékkal az energiahordozók forint-árszínvonala haladta meg a bázisidőszaki szintet. A gépek és szállítóeszközök importjában bekövetkezett árszintcsökkenés döntően a fejlődő országokból származó gépimport árszínvonalának mintegy 7 százalékos mérséklődésével magyarázható, miután az innen származó import jelentős hányada gyengülő devizában, dollárban bonyolódott le.(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.