BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több pénz és utas a Malévnál

A Malév Rt. az idén tavalyi 100 milliárd forint körüli bevételeinek 10 százalékos növekedésével számol, a költségek több milliárd forintos lefaragása mellett - mondta Nemes Ervin, a légitársaság kereskedelmi vezérigazgató-helyettese kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette: az európai járatokon a Malév január 1-je és február 20-a között 24 százalékkal növelte forgalmát, a helykihasználtsági faktor 11,4 százalékponttal, 58,5 százalékra emelkedett.

Az összes járaton a forgalom 17,6 százalékkal, a foglaltság 10,8 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit, a kapacitások 4,8 százalékos csökkentése mellett. A saját eladás nélkül a Malév bevételei januárban 21,3 százalékkal növekedtek. "Ennek köszönhetően a Malév piaci részesedése 4,7 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban" - mondta.

Selmeci Péter, a Malév e-business menedzsere beszámolt arról, hogy a december 22-én indult internetes jegyértékesítésből eddig több mint 60 millió forint bevétele származott a légitársaságnak.(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.