BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több szeszt és cigarettát vihetünk

A felkészülés utolsó szakaszába került az uniós vámhatárok lebontása. Májustól az egyik legérzékelhetőbb változás, hogy a mostaninál jóval több szeszes italt, cigarettát vihetünk magunkkal csomagunkban, ha uniós országba utazunk.

Tíz hét múlva új szabályok szerint zajlanak le a vámeljárások. Ha uniós országba utazunk, nem kell a vámost várni a határon. Májustól úgy közlekedhetünk az EU országaiban, mint eddig a határon belül. A megszűnő ellenőrzésekkel kapcsolatos intézkedések összehangolásáról elsőként a szlovák vámigazgatás vezetőivel írt alá megállapodást Nagy János magyar vámparancsnok. Senki nem vizsgálja májustól, hogy mit, mennyit, hová viszünk. A vámszabályok kizárólag a harmadik országokból érkező utasokra vonatkoznak majd: az őket érintő egyik legnagyobb változás az lesz, hogy a jelenlegi 31 300 forint (120 eurónak megfelelő összeg) helyett 175 euró értékben hozhatnak be vámmentesen áruféleségeket.

E fölött már kereskedelmi tételnek minősül a behozott áru, ami után meg kell fizetni a vámterheket.

Természetesen továbbra is megkülönböztetett figyelem övez majd bizonyos "kényes" áruféleségeket, elsősorban a jövedéki termékkörbe tartozó dohányt és alkoholt, amelyek forgalmát az uniós országok is korlátozzák, még akkor is, ha a vásárlás magáncélra történik. Szigorúan megszabott mennyiségeket vihetünk magunkkal: például cigarettából maximum 800 szál vihető be a legtöbb EU-s országba. Abban az esetben, ha az utazó nem uniós tagországból érkezik, még nagyobb a szigor: legfeljebb 200 szál cigarettát hozhat magával. Borból 90 liter az uniós utasok kedvezménye, ám ha EU-n kívüli országból jön a látogató, mindössze két liter lehet nála.

A külföldön vásárolt autók esetében azt kell tudni, hogy a magyar rendszámot csak akkor adják ki az okmányirodák, ha az erre kijelölt vámhivatal igazolja a regisztrációs adó megfizetését. (Még nincs eldöntve, hogy erre a továbbiakban is egyedül a 7-es számú hivatal lesz-e feljogosítva, vagy több vámhivatal is bekapcsolódik az importgépkocsikkal kapcsolatos ügyintézésbe.)

Természetesen május 1-jét követően a hazai kereskedők, fuvarozók szállítmányai is élvezik majd az áruk szabad áramlására vonatkozó uniós alapelvből adódó könnyebbségeket. A nem EU-s országból érkező kereskedőknek azonban számítaniuk kell néhány változásra a csatlakozásunkat követően. Amikor átlépik a magyar határt, több lehetőség közül választhatnak. Kérhetik a végleges vámkezelést; ebben az esetben a vámot ott helyben lehet rendezni, az áfát és a jövedéki adót azonban abban az országban kell megfizetni, ahol az árut eladják vagy felhasználják. Másik lehetőség, ha a kereskedő úgynevezett belső továbbítást kér; ilyenkor elektronikus üzenet megy a célország illetékes vámhivatalához, ott kell jelentkeznie a fuvarozónak vámkezelésre.

A lényegesen megkönnyített árumozgás nem jelent egyet azzal, hogy májustól szabad utat kap az illegális, jogsértő kereskedelem. Az uniós gyakorlathoz hasonlóan az ország határaitól távolabb - 30 kilométeres "mélységben" - mobil csoportok végeznek eseti ellenőrzéseket, kiszűrve a gyanús járműveket, küldeményeket, csempészárukat. Már most hat ilyen csoport dolgozik az országban, 108 pénzügyőrrel. Számuk a csatlakozást követően várhatóan emelkedik.

Bisztricsány Julianna-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.