BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új alkotmánybírák áprilisban

A jelöléssel kapcsolatos egyeztetések márciusban folytatódnak, áprilisban pedig két, május 1-jével hivatalba lépő alkotmánybírót választhatna a Ház; egy jogászt az ellenzéki, egyet pedig a kormánypártok javaslatára - ez a forgatókönyv körvonalazódott tegnap az alkotmánybírák jelölésére összehívott, négypártiból kétpártivá vált egyeztetésen. A megbeszélésén a fideszes Répássy Róbert más hivatalos elfoglaltsága, az MDF-es Horváth Balázs betegsége miatt nem vett részt.

A koalíciós pártok képviselői, Vastagh Pál (MSZP) és Fodor Gábor (SZDSZ) egyaránt úgy nyilatkoztak lapunknak, hogy a kormányoldalon belüli egyeztetéseket a pártok nem kívánják egyéb kérdésekkel, így a közeljövőben megürülő két tárca nélküli miniszteri poszt betöltésével összekapcsolni. Fodor Gábor ugyanakkor egyértelműen jelezte: az SZDSZ szeretné, ha "komoly befolyása lenne a jelölésre". A politikus személyekről nem kívánt nyilatkozni, a pártban azonban a tisztségre korábban többször is szóba került Lamm Vanda mellett Halmai Gábor neve forog mint esélyes jelölté.

Szili Katalin házelnök az MTI-nek nyilatkozva megerősítette, hogy áprilisban döntés születhet a bírókról. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.