BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Valóságshow-k: nagy volt az sms kedv

Tavaly több mint ötmilliárd forintot költöttek a mobil-előfizetők emelt díjas SMS-szolgáltatásokra - értesült a Népszabadság. A bevétel a mobilcégeken kívül a tartalomszolgáltatókat és az infrastruktúráért felelős vállalatokat is gazdagítja. A legtöbben csengőhangokat rendelnek, illetve a valóságshow-k szereplőire szavaznak.

Az az SMS-szám, amely 06-81-gyel, esetleg 06-90-nel kezdődik, vagy mindössze négy számjegyből áll - 1780, 1799 - ma már mindenki számára egyértelműen jelzi, hogy nem "normál", hanem annál akár ötvenszer drágább rövid szöveges üzenettel áll szemben. Az úgynevezett emelt díjas vagy prémium SMS-ek ára 75-1000 forint között mozog, amiért cserében sok minden egyéb mellett csengőhangot, képet, játékot, horoszkópot lehet vásárolni, befizethetjük magunkat a különböző vetélkedőkbe, chatelhetünk, vagy éppen hozzásegíthetjük egy valóságshow résztvevőjét az áhított fődíjhoz, vagy egy tehetséges fiatal énekest az első lemezéhez.

Az emelt díjas SMS piacáról nincsenek pontos adatok, a szolgáltatók - már aki mer - is csak saccolja a forgalmat. Tavaly a három mobilszolgáltató összes ügyfele nagyjából ötmilliárd forintot költhetett ilyen rövid szöveges üzenetekre - becsülte meg a piac méretét Vámos-Hegyi Attila, a Westelnél működő TeleWestel vezetője, illetve a Direkt Marketing Szövetség alelnöke. A többmilliárdos forgalom havi egy-két millió elküldött prémium üzenetből tevődik öszsze - tette hozzá Fejes Sándor, a Voxline ügyvezető igazgatója. Mint mondja, tavaly kizárólag csengőhangokat, logókat, képeket és játékokat négyszázmillió forintért töltöttek le a mobil-előfizetők - és ebben nincsenek benne a wapon és a teletexten elérhető tartalmak. Ezek mellett népszerűek a szavazások, a kvízjátékok és a különböző műsorokba SMS-ben beküldött vélemények, illetve a waptartalmak napi, heti vagy havi hozzáféréséért is sokan fizetnek ilyen módon - mondta Fejes Sándor.

Emelt díjas SMS 2002 januárja óta létezik Magyarországon, a Pannon GSM vezette be elsőként - mondta Savanya Erzsébet, az Ozeki Informatikai Kft. képviseletében. Eleinte úgy ismerték az ilyen SMS-eket a fogyasztók, mint egy olyan fizetési eszközt, amiért csengőhangokat és operátorlogókat vásárolhatnak. Az igazi áttörést a valóságshow-k megjelenése hozta 2002 végén - teszi hozzá. A mobilcégek azt tapasztalják, hogy a szavazások estéjén a szokásos SMS-forgalom 2-10-szeresét kell lebonyolítaniuk. Mint azt Vámos-Hegyi Attila mondta, a show-k és a hozzájuk kapcsolódó játékok, tartalmak megjelenésével az elmúlt másfél év alatt ötszörösére nőtt az emelt díjas SMS-ek forgalma. Az összes prémium SMS-bevételnek mintegy 25 százaléka köthető a tévés valóságshow-khoz. Az üzleti világ 2002 vége óta komolyan keresi, és kihasználja az SMS-ben rejlő kommunikációs formákat - mondta Savanya Erzsébet. Ugyanekkor az internetes honlapok üzemeltetői is meglátták az újabb bevételi forrást; az oldalaikon különböző szolgáltatásokat kínálnak, amelyért SMS-sel kell fizetni.(Nol)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.