Kevés áfa márciusban
Márciusra 84,2 milliárd forintos hiányt vár a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartásban, a helyi önkormányzatok nélkül - tartalmazza a februári részletes adatokat bemutató költségvetési jelentés. Mint lapunk beszámolt róla, a központi költségvetés bevételei február végéig 5,5 százalékos ütemben bővültek, a kiadások 16,4 százalékkal emelkedtek a tavalyi első két hónaphoz viszonyítva.
Ami a részleteket illeti: áfából csak 80 milliárdnyi bevételt remél a tárca prognózisa, míg az elmúlt években százmilliárd fölötti bevételt hozott a harmadik hónap. Az idén februárban is jóval magasabb, 136,2 milliárd folyt be ebből az adónemből.
A központi költségvetés legnagyobb bevételeiből, az áfából és a személyi jövedelemadóból február végéig 8, illetve 7,7 százalékkal érkezett több a kasszába, mint az előző év hasonló időszakában. Társasági adóból, valamint a fogyasztási- és jövedékiadó-sorokon 17,8 százalék körüli bővülés tapasztalható.
A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai is rosszabb egyenleggel zárták a második hónapot, mint tavaly. A tb saját bevételei február végéig 4 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbit, míg a kiadási oldalon 9 százalékos az emelkedés. (OG)


