BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alku a munkaadók rovására

A brit kormány szóvivője sem cáfolni, sem megerősíteni nem volt hajlandó a Financial Times értesülését, amely szerint Tony Blair miniszterelnök megállapodott Gerhard Schröder német kancellárral a dolgozók bevonásáról a határon átnyúló vállalati fúziók révén létrejövő cégek egyes igazgatótanácsi döntéseibe. A lapértesülés szerint Blair annak fejében biztosította támogatásáról ez ügyben német partnerét, hogy cserébe Berlin beleegyezik a munkaidőt 48 órában maximáló uniós direktíva alóli brit mentesség meghosszabbításába.

Az európai vállalati statútum (amely lehetővé teszi, hogy a több tagállamban is működő cégeket ne valamely nemzeti jog, hanem közvetlenül az uniós jog alatt jegyezzék be) már eddig is előírta, hogy a vállalatok kötelesek konzultálni munkavállalóikkal a gyárbezárások, a fúziók és hasonló jelentős döntések meghozatala előtt. Egy júniusra várható európai bizottsági irányelvtervezet hasonló kötelezettséget írna elő telephelyek elköltöztetése esetére is, egybekötve immár azt az említett esetekben az igazgatótanácsi szavazati jog megadásával is.

Németország most azt szeretné, hogy a készülő direktíva egészüljön ki egy olyan kitétellel, miszerint az egyesülő vállalatok közül minden esetben annak a jogát kell alkalmazni, ahol a dolgozói képviseletre vonatkozó előírások szigorúbbak. A bizottsági tervezet jelenlegi formájában csupán arra az esetre írja ezt elő, ha az egyesülő cégek egyike esetében egyáltalán nincsenek szabályok a dolgozók döntéshozatali részvételére. Elemzők szerint a brit támogatás a gyakorlatban azt jelenti, hogy Németország Európa egésze számára "exportálhatja" saját szigorú alkalmazotti beleszólási előírásait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.