BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az első dél-afrikai befektető

A SA Breweries - még 1993-ban - Magyarországon hajtotta végre első európai befektetését, s meg is van elégedve, mivel - ahogy Mike Short, a SABMiller tulajdonában lévő Dreher Sörgyárak Rt. elnök-vezérigazgatója fogalmaz - a befektetés, a kemény munka meghozta gyümölcsét: erőteljes növekedési pályára kerültek, termékeik egyre népszerűbbek, nyereségességük jelentősen javul. Nem véletlen, hogy ma már Budapesten működik

európai központjuk. Mintegy 25 milliárd forintot költöttek a megvásárolt sörgyár modernizálására, infrastruktúrájára, így a 150 éves magyar sörgyártói hagyományra építve a gyár ma már a legfejlettebb technológiával működik. A tavaly nyár óta Budapesten élő és dolgozó Mike Short szerint a magyar munkaerővel kiválóan lehet együtt dolgozni, nagyon jól képzett, keményen dolgozó, versenyképes alkalmazottaik vannak. Ezért is tanácsolja a dél-afrikai befektetőknek, hogy hagyományos befektetési célpontjaik mellett - az afrikai országok és Nagy-Britannia - vizsgálják meg magyarországi invesztíciók lehetőségét is. Itteni befektetéssel lehetne a kétoldalú kereskedelmi forgalmat is bővíteni, véli, hozzátéve: biztató, hogy a forgalomban mind nagyobb súlyt képviselnek a feldolgozott termékek. Úgy látja, Magyarország uniós csatlakozása jótékonyan hat majd a két ország kapcsolatára, a hatályba lépő szabadkereskedelmi megállapodás miatt is. Ám sokat kell még tenni a kölcsönös megismerés érdekében, e téren nagyok ugyanis a hiányosságok. (NVZs)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.