Bíznak a megélénkülő idegenforgalomban
Sárvár önkormányzata a Kossuth tér felújításához kért támogatást. A tér rehabilitációjával a város erősíteni kívánja gazdasági potenciálját, elsősorban az idegenforgalom területén.
A Kossuth tér a felújítás után, a környező értékes középkori épületekkel együtt, és a különböző innovatív szolgáltatások révén képes a város idegenforgalmi vonzerejét tovább növelni. A városra ma jellemző termálturizmus mellett a most elnyert PHARE-támogatásból a várturizmus feltételeinek megteremtésére, illetve fejlesztésére is sor kerülhet. A projekt eredménye a terület megfelelő kialakításától, környezetének célszerű hasznosításától, a termál- és a kastélyturizmus összekapcsolódásától várható. A térre szervezhető gazdag programválaszték új típusú együttműködés kialakítását teszi lehetővé a régió turisztikai piacán is.
A munkák során felmérik és átépítik a közművezetékeket, a víz- és szennyvízcsatornákat, felújítják a burkolatokat és parkosítanak. Emellett új közvilágítást alakítanak ki, közlekedési és útbaigazító információs táblákkal látják el a területet. A tervek szerint az önkormányzat megállapodást köt a turisztikai szolgáltatókkal, hogy kiaknázzák az idegenforgalom lehetőségeit. (VG)


