Borulhat a termékdíjas rendszer
A gyártók helyett a termék első vevőjére, azaz a kereskedőkre és a fogyasztókra hárítaná a termékdíj-fizetési kötelezettséget az a kapcsolódó módosító indítvány, amelyet az Országgyűlés hétfőn este szavazott meg a termékdíjakról szóló törvény jogharmonizációs célú változtatása kapcsán. A kormány és a termékdíjfizetés által érintett több iparág képviselője szerint ez a hulladékhasznosítás és a termékdíjas rendszer öszszeomlását eredményezné.
Az indítvány teljesen átalakítaná a hosszú évek alatt kialakított termékdíjas rendszert, ám a lapunk által megkérdezett szakértők és kormánytisztviselők szerint gyakorlatilag megvalósíthatatlan, hogy a kereskedőktől és a fogyasztóktól a hatálybalépést követően el lehessen kezdeni a termékdíjak behajtását.
Az indítvány megszüntetné a hulladékhasznosítási kötelezettség átvállalásának a lehetőségét is. Ez a gyakorlatban lehetetlenné tenné azoknak a koordináló szervezeteknek a működését a csomagolásoknál, a gumiabroncsoknál és az akkumulátoroknál, amelyek az érintett hulladékfajtáknál ma már a hasznosítás több mint felét lefedik az országban. A szakértők szerint ezzel az uniós hulladékhasznosítási kötelezettségek is teljesíthetetlenné válnának, emellett az átvállalási lehetőség megszüntetése az érintett termékeket exportáló cégek tevékenységét is sújtaná.
A változtatást az EU-csatlakozás indokolta, mivel a jelenlegi szabályozás fennmaradása esetén a hazai festék- és hígítógyártók versenyhátrányba kerülnének a más tagállamokból érkező termékekkel szemben, amelyeknél csak a felhasználás, vagy a továbbértékesítés időpontjában keletkezik termékdíj-fizetési kötelezettség - fejtette ki Kovács Tibor, az indítványt beterjesztő MSZP-s képviselő. Ugyanakkor Orosz Sándor, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának ugyancsak szocialista alelnöke úgy fogalmazott: ezeknek a cégek versenyképességére tekintettel kell lenni, ám az indítvány a termékdíjas rendszer nagy részében és a hulladékhasznosításban olyan súlyos zavarokat okozna, hogy ha ezekre a törvény elfogadása előtt nem sikerül megoldást találni, akkor el kell vetni ezt a módosítást.
Az indítvány kapcsán a környezetvédelmi tárca is kormányon belüli egyeztetéseket kezdeményezett, hogy egy koherenciazavar elhárítását célzó módosító javaslattal korrigálni lehessen a törvényjavaslat szövegét - tette hozzá Tátrai Miklós. A KVM közgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára hozzátette: az egyeztetések lefolytatására a kormánynak csupán néhány napja maradt, ugyanis a törvényjavaslat zárószavazására április 26-án kerül sor az Országgyűlésben.


